2012. augusztus 6., hétfő

Tele van a padlás ötletekkel

Legyen kezdő vagy működő a vállalkozás, közepes vagy nagy, akár multinacionális a cég, az emberi kreativitás, az ott dolgozók ötletei szabadon engedve egy határtalan ötletáradattá, akár ötletlavinává alakulhatnak.



Hányszor, de hányszor tapasztaltam a saját bőrömön - hogy miután lelkes csapatunk csak úgy ontotta magából, beleértve magamat is, a kreatív lehetőségeket, legyen szó arról, hogyan tudnánk népszerűbbé tenni márkánkat, hogyan nézzen ki a weboldalunk vagy milyen újító, innovatív coaching módszerek szerepeljenek egy cégnek adott ajánlatban - hogy befékeztem, megálljt parancsoltam magamnak. Feltettem a kérdést:
·         Mi is a fókusz?
·         Melyik is az igazán jó ötlet?
·         Hogyan fogjuk mindezt megvalósítani?
·         Mink van meg hozzá?
·         Mikor csináljuk meg?
Égett bennem a tettvágy, de mindeközben nyomasztott a teher. Azt éreztem, ez mind túl sok feladat egyszerre. Szinte láttam magamra dőlni az ötlethegyet.
Aki kreatív emberekkel van körülvéve, újító, innovatív területen tevékeny, mint vezető vagy projektek irányításával foglalkozik, annak Scott Belsky könyve, amelynek címe: Megvalósítás! – Hogy az ötlet valóra váljon, igazi kincs.
Belsky szerint az ötletmegvalósítás képlete a következő:
Siker (ötletmegvalósítás) = 1% Ötlet + 99% Megvalósítás
És hogy a megvalósítás miből is áll?:
1.       Szervezés és végrehajtás
2.       Közösség ereje
3.       Vezetés, vezetői képességek
Brainstormingok alkalmával sokszor azon ötletelünk, hogyan oldjunk meg egy problémát vagy célunk, hogy kitaláljunk valami teljesen újat. Ha megvan az alapötlet, azzal tovább játszunk, kibontjuk. De a rideg valóság általában az, hogy sokszor az ígéretes ötletek feledésbe merülnek, a komoly lehetőségeket kiütik az alternatív ötletek, sok esetben az utolsó elhangzott ötlet győz. Gyakran az ígéretes ötletek kerülnek a legtöbb energiába és emiatt gyakran a megvalósításuk elillan.
Egy cég életében az ötlettúltengés legalább olyan veszélyes, mint az ötlettelenség. Valamiféle struktúra nélkül könnyen rászokhatunk az agy tornásztató ötletgenerálás élvezetére. Azonban bármennyire is élvezzük a brillírozást, a kreatív agytoluláshoz kell egy adag szkepticizmus, a kezdő lökés, az első lépés a megvalósítás felé. Belksy javaslata az, hogy az ötletbörzét kezdjük mindig egy kérdéssel és tűzzük ki célul, hogy a végeredmény valami konkrét, releváns és kivitelezhető legyen! Úgy távozzunk a találkozóról, hogy erősebb bennünk a meggyőződés, mint az elején volt!
Randall Stutman elismert amerikai coach azt szokta mondani, hogy a legnagyobb vezetők „optimisták a jövőt illetően, de pesszimisták a feladatokkal kapcsolatban”. Egy vezető örüljön minden egyes új ötletben rejlő potenciálnak, de azonnal kezdjen is el azon aggódni, hogyan fogja azt, mint projektet menedzselni. Hiszen végső soron minden egyes új ötlet egy új projekt is!
Scott Belsky könyvében bemutatja, hogyan érdemes a projekteket elemeire bontani, milyen cselekvésmódszertant javasolt, hogyan rangsoroljunk, stb. Ami engem megfogott, az az a része a könyvnek, hogyan is menedzseljük mindazt a sok-sok ötletet, ami felbukkan és ha nem figyelünk oda rá, azonnal el is vész.  
Íme, néhány javaslat az ötletek rögzítéséhez Scott Belskytől: 

  • Diktafonra mondani 
  • Okostelefonba feljegyezni 
  • E-mailt küldeni magunknak 
  • Üzenetet hagyni magunknak, vagy másnak 
  • Félretett ötletek mappába feljegyezni 
  • Ötletfalat létrehozni az irodában Jegyzetlap aljára négyzetet rajzolni és oda beleírni az éppen eszünkbe jutó ötleteket 
És persze számos más lehetőség is van, lehet rajta bátran ötletelni!
Ne csak a megőrzést tartsuk azonban szem előtt, ugyan annyi hangsúlyt és energiát szenteljünk a félretett ötletek rendszerezésére és a rendszeres időközönkénti átnézésre, feldolgozásra. Mindennek jó, ha van a csapatban egy felelőse, ha ez nem a vezető, aki szívén viseli a félretett ötletek sorsát. Ki tudja, lehet, hogy a félretett lehetőségek között ott rejlik egy félkész ötlet, ami egyszer megváltoztatja az életünket.

„A lángész 1% ihlet és 99% verejték.”
-Thomas Edison

2012. július 26., csütörtök

A döntés rabságában

Fontos, hogy minden nagy döntés előtt mérlegeljük a lehetőségeinket. Valóban. De a túl sok mérlegelés éppen a döntésképtelenségbe taszíthat bennünket. Évek óta szenvedünk egy rossz munkahelyen, de mégsem teszünk lépéseket egy új állás felkutatása érdekében? Szeretnénk új lakást vásárolni, de úgy érezzük, hogy még mindig nem találtuk meg az igazit és csak keressük, keressük ….vég nélkül?
Fontos döntés előtt állunk, de csak húzzuk az időt, hátha egy külső hang, egy jel esetleg egy barát/barátnő megoldja helyettünk a dilemmát? És úgy érezzük, mindezek a megoldásra váró helyzetek csak leszívják az energiánkat, ezáltal folyamatosan kimerültnek érezzük magunkat. De valójában nem is a döntés súlya alatt roskadozunk, hanem a döntésképtelenség terhe alatt: csak vacillálunk, bizonytalankodunk. Miért jelent ekkora feladatot egy döntés meghozatala?
A válasz egyszerű: nem akarunk egy lehetőséget sem kihagyni, minden eshetőséget meg szeretnénk vizsgálni, félünk, hogyha meghozunk egy egyértelmű döntést, azáltal lehetőségek tárházát veszítjük el. Szeretnénk megtartani a döntés szabadságát, mindeközben saját döntésképtelenségünk rabjai leszünk. Hogyan törjünk hát ki a döntésképtelenség rabságából? A régi bölcsek azt tanácsolták, hogy mindig hallgassunk az eszünkre, a racionális dolgokra és felejtsük el az érzelmeket. A nagy hadvezérek viszont bíztak mind az eszükben, mind a megérzéseikben. Összegyűjtögették az információkat, majd döntöttek. A mai világban képtelenség előre pontosan kiszámolni döntésünk „árát”, mivel az élet kiszámíthatatlan. Minden döntés egy fajta hazárdjáték. Lehet, hogy jól döntünk, de az is lehet, hogy nem a tökéletes utat választjuk.
Több verzió is lehetséges:
  • a megérzéseinkre hallgatunk: ez egy picit rizikós, de mégis egy fajta döntési módszer, mely eljuttat valahová.
  • nem bízzuk magunkat sem az eszükre, sem az ösztöneikre és a legegyszerűbb utat választjuk: nem a legjobb megoldás, de ezzel is eljutunk valahová.
  • követhetjük a nagy hadvezérek példáját és támaszkodhatunk mind a racionalitásunkra, mind az ösztöneinkre: majd az összegyűjtött információ alapján meghozzuk a (számunkra) megfelelő döntést 
  • támaszkodhatunk teljes egészében az eszünkre, figyelmen kívül hagyva mit mond a szívünk, és gyűjtögethetjük vég nélkül az információkat…., hogy végül soha ne hozzunk döntést. 

Az eszünk mindig a biztos megoldás megtalálására buzdít bennünket. De a testünk tudja mi a jó nekünk. Figyeljünk hát rá! Íme, egy módszer, ami segít:
  1. Gondolj egy olyan esetre, amikor valamire „igen”-t mondtál és később megbántad. Mit éreztél fizikailag? Írd le magadnak a legapróbb részletekig. 
  2. Gondolj egy olyan esetre, amikor „nem”-et mondtál valamire és megbántad, hogy nem „igen”-t mondtál. Mit éreztél a testedben döntés közben? 
  3. Most gondolj egy olyan esetre, amikor valamire „nem”-et mondtál és később fellélegeztél, hogy így döntöttél. Mit éreztél ekkor? 
  4. Végül gondolj egy olyan estre, amikor „igen”-t mondtál valamire és elégedett voltál a döntéseddel. Hogyan érezted magad döntés közben? Most gondolj egy döntésre, amit ma kell megtenned. Érezd, hogy a tested mit sugall! Melyiknél lehetőségnél érzed jól, szabadnak magad és melyiknél érzed, hogy gúzsba vagy kötve? 
Merjünk, tehát dönteni! Ez nem azt jelenti persze, hogy nem fogunk sosem rossz döntést hozni, de azt egyértelműen garantálja, hogyha a bizonytalanságot döntésre cseréljük a jutalmunk vagy siker, vagy a tapasztalatszerzés lesz. Mindenképpen nyerünk rajta. Döntsünk, hogy megtapasztaljuk a választás szabadságát: figyeljünk a gondolatainkra, és bízzunk az ösztöneinkben együttesen!
“Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik. (Goethe)”

2012. június 17., vasárnap


8 módszer az önbizalom fejlesztésére

Siklós Barbara
 
Életünk kezdetén egészséges önbizalommal jövünk a világra. Majd az évek során a külvilág hatására önbizalmunk megerősödhet vagy megtépázódhat. A jó hír az, hogy az önbizalmad fejleszthető, és a fejlesztés során elért szint fenntartható.
Íme 8 módszer, mely a mindennapokban alkalmazható és segíthet önbizalmadat erősíteni.
Vannak közöttük ismert eszközök, és vannak olyanok is, amelyekről lehet, hogy még nem hallottál.


1. Legyél büszke a sikerélményeidre és magadra!
Írj össze legalább 10-et.
Az elkészült listát, jól látható helyre rakd ki és naponta olvasd át.
Ezzel megtanulod megünnepelni 
sikereidet, örömeidet, és tisztelni magad. 


2. Tűzzél ki célokat! Ez fontos, hogy kiaknázd lehetőségeidet. Ha vannak céljaid több
értelmét látod a reggeli felkelésnek. Az elért célok pedig, akármilyen aprók legyenek is,
mindig építik az önbizalmad. Először kezd 3 könnyen kivitelezhető céllal, melyek mégis
fontosak a számodra. Minden cél elérését ünnepeld meg! Kutatások bebizonyították, hogy
azok az emberek, akik megfogalmazzák céljaikat tudatosabban és magabiztosabban élik az
életüket!

3. Fogalmazz meg pozitív megerősítéseket! Ezeket érdemes reggel felkelve azonnal
hangosan elmondani magadnak. A nap során ismételd meg önmagadnak
párszor, különösen, ha éppen elbizonytalanodsz magadban. Fontos a megfogalmazás!
a. mindig jelen időben,
b. egyes szám első személyben,
c. kijelentő módban fogalmazz,
d. használj motiváló, lelkesítően ható szavakat,
e. egy-egy jól megválasztott jelző bekapcsolja az érzelmeidet, melyek felerősítik a
megerősítő mondat hatását.

4. Vizualizáld a célt, amit el szeretnél érni! Nézd végig, mint egy belső filmet, majd
lépj bele a filmbe. Az a legfontosabb szabály, hogy minél több érzékszervedet vond be
belső képeidet megalkotásába.

5. Küzd le félelmeidet! Nézz szembe velük, érts meg, hogy miért alakultak ki benned.
Próbálj arra gondolni, hogy a kudarcaid egy tanulási folyamat részei. Ha legyőztél egy
félelmedet írd fel a siker listádra. Gondolj úgy félelmeidre, hogy mindegyik hozzájárul,
ahhoz hogy megerősödj, és egyre közelebb kerülj céljaidhoz!

6. Mindenhez úgy állj hozzá, hogy meg tudod csinálni!

7. Mosolyogj!

8. Öltözz úgy, hogy jól érezd magad a bőrödben!

2012. június 6., szerda

Változás, beáldozás - Mit lehet tanulni egy ház bontásából?


Kb. 2 éve vettem részt dr Sari van Poelje a hős útjának 12 lépését bemutató egy napos workshopján. Nagy benyomást tett rám, jó néhány tanulsága, üzenete fel-felidéződik a mai napig is bennem. Az állomások között szerepelt egy olyan, amely szelektálás állomása, ahol igenis ki kell vágni azokat a részeket, amelyek nem visznek tovább, amelyek nem a továbblépést, az épülést szolgálják. Azaz fókuszálni kell és a „nem odaillő” részektől el kell búcsúzni.
Már amikor az előadáson ehhez a ponthoz értünk, éreztem, hogy nekem itt dolgom van még magamon. Valahogy nehezen megy a dolgok elengedése, megválni azoktól, ami esetleg visszahúz, vagy nem a cél irányába segít. Lemondani olyan dolgokról, amik fontosak, de egyszerűen nem férnek bele az időmbe, elengedni olyan projekteket, munkákat, amit jó lenne csinálni, de nincs már rá erőm, vagy időm.
És most egy kedves kis nyaraló bontása kapcsán szembesültem ezzel újra. Milyen nehéz végigkísérni egy bontási folyamatot, még akkor is, ha nem a miénk a ház, de tudom, hogy történelme van, hogy akik felépítették anno szívüket-lelküket beletették, hogy mennyi szép emlék, élmény kötődik hozzá, és most jönnek az erős emberek, és kész, vége, lerombolják. De persze nem a rombolás a cél, ez csak egy szükséges folyamat ahhoz, hogy megszépülhessen, hogy egy új, nagyobb ház épülhessen a régi helyére, de mégis olyan furcsa érzés. Ha lehetne akkor, megmenteném a kis házat is, és a kertet is úgy, ahogy van, de nem lehet.
A másik téma, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut, a változások kezelése, és az ember hozzáállása a változásokhoz. Áldozat nélkül nincs változás, ha nem engedjük el a régit, ha ragaszkodunk hozzá, akkor nem tud kialakulni az új, nincs tere. Személéletesen bemutatva a ház bontással, ha a takaros kis nyaralót megtartjuk, akkor nincs helye, tere felépülni az új háznak, amely kényelmes otthont biztosít egy négytagú családnak. És sajnos még tovább kell menni, mert a kertből is ki kell vágni szép nagy fákat. Ami szintén nem könnyű döntés, hiszen egy óriási diófa évtizedek alatt tud olyan szép terebélyes lombkoronát növeszteni és bizony be kell áldozni a jó kis árnyékot adó fát is. De ha nem tennék meg, akkor a ház tájolása, energetikailag gazdaságossága csorbulna. Nehéz döntések ezek, de ha a logika úgy kívánja, akkor bizony áldozni kell, és ki kell vágni a fát.
Az emberi működésünkre visszavetítve a ház példáját, ha változni akarunk, ha túl akarunk nőni magunkon, akkor annak bizony ára van, be kell áldozni már megszokott, esetleg meg is szeretett tulajdonságainkat, szokásainkat, annak érdekében, hogy az újaknak teret adjunk, és valóban sikerüljön a változás, megszépülhessünk, és új arcunkat mutathassuk a külvilág felé. Azt tudni kell, hogy ez az elengedés nem mindig könnyű, sőt... Viszont, ha a cél, amely érdekében tesszük elég vonzó, akkor nagyon sok erőt meríthetünk belőle.


2012. május 4., péntek

A stresszkezelési tanácsadó - első fejezet


A mai bejegyzéssel egy mini sorozatot indítunk útjára a stresszkezelésről. Úgyhogy figyelem, mert ez most még csak a kezdet...

A stresszkezelés nagy elkötelezettséget igényel, mivel valódi változtatásokat kíván az élet szinte minden területén. A változás gyakran választást is jelent, olyan döntéseket, amelyeket sokszor nem könnyű meghozni. A jó hír, hogy sokszor már azzal, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy van kiút, van lehetőség arra, hogy kilépjünk az ördögi körből csökkenteni tudjuk a nyomást, függetlenül attól, hogy valóban megtesszük-e.


Ha stresszkezelésbe vágunk bele négy fontos területet érdemes átvilágítani:
  1. a stresszes helyzetet kiváltó okokhoz való viszonyunkat,
  2. saját védelmi stratégiáinkat,
  3. a helyzethez való hozzáállásunk, gondolkodásunk megváltoztatását,
  4. életvitelünk nyugodtságát.

Akkor tudunk a leghatékonyabban dolgozni, ha egyszerre indítunk átfogó támadást mind a négy fronton.
A mai bejegyzésben az első területet járjuk körül.

A stressz okainak megváltoztatása

A stressz nem olyasmi, amivel mindenképpen meg kell tanulnunk együtt élni. Ha stresszhelyzetekben azonosítani tudjuk a valódi kiváltó okokat, akkor könnyebben találunk rá a megoldásra, eredményesebben kezeljük a helyzetet, így csökken a stressz is. A legtöbb esetben konkrét lépésekkel megszüntethetjük a stresszt kiváltó okokat.
A kiváltó okok azonosítása, megszüntetése
Figyelni kell magunkat, érdemes listázni, naplózni, mert egy idő után kiderül, hogy melyek a tipikus stresszes helyzetek, melyek a stresszoraink és mik a tipikus reakcióink. A tudatosításhoz ez nagyban hozzásegít. Az okok őszinte feltárása nehéz és fájdalmas feladat is lehet, de a továbblépéshez ez az egyetlen lehetőségünk. (pl.: néha nehéz bevallani magunknak is, hogy miért is félünk a saját hangunk hallatásától, hogy miért éljük meg nehezen a konfliktushelyzeteket, stb.)
Ha már megtaláltuk az igazi, valódi okokat, akkor könnyebben tudunk dolgozni velük, könnyebben tudunk tenni ellenük. Ezért érdemes rászánni az időt, energiát, és végigküzdeni magunkat ezen a folyamaton.
Ha elég erős az elszántságunk, akkor tehetjük ezt egyedül is, de biztos, hogy könnyebb és színesebb képet kapunk, ha segítséget kérünk ebben, akár a körülöttünk lévő, számunkra fontos emberektől, akiknek adunk a véleményére, vagy fordulhatunk szakemberekhez is.

Segítség (tárgy, eszköz, módszer vagy ember) igénybevétele
Ha már tudjuk mely helyzetek okoznak nekünk stresszt, akkor érdemes ötletelni azon, hogy melyek azok, amelyeket valamilyen külső segítség bevonásával tudunk csökkenteni vagy akár megszüntetni. (pl.: egyes feladatok delegálása kollégáknak, új szoftver megtanulása, ami gyorsítja a munkavégzést, határidőnapló vezetése akár on-line együtt a kollégákkal vagy a családdal, takarítónő felvétele, stb.)

Életvitel újjászervezése – környezetünk, munkakörülmények átvilágítása, kedvezőbbé tétele
Érdemes megfigyelni az egyes munkafolyamatokat, amelyekről úgy érezzük, hogy túl sok időt visznek el (pl.: nyomatóhoz átmenni a szomszédos irodába, vagy otthonunkban a szennyes ruha – mosógép – teregetés útvonala, stb.). Ha ezeket már felismertük, akkor gondolkozzunk el azon, hogyan lehetne a leghatékonyabban lerövidíteni, esetleg kiiktatni, megoldást találni rájuk (pl.: saját nyomtató kérése, delegálni a nagyobb nyomtatásokat, átgondolni, hogy mindent ki kell-e nyomtatni, vagy a másik példát nézve úgy berendezni, átrendezni a lakást, hogy a legrövidebb utat járja be a levetett ruha, mire újra tiszta és száraz lesz, stb.)

Stresszhelyzetek elkerülése
Figyelem, egyszerűen hangzik, de ez a lépés lehet a legfájdalmasabb. Itt megtalálhatnak minket nagy döntések is (pl.: munkahelyváltás, gyerekvállalás). A kérdés az, hogy mit vagyunk hajlandóak feláldozni annak érdekében, hogy csökkenjen a minket érő stressz hatás. Mi a fontosabb számunkra, zavarnak-e annyira a stressz hatásai, hogy egy-egy nagyobb változást is meg merjünk tenni?
Az elkerülés azonban csak gyors segítség lehet, hosszabb távon a szembenézés hoz eredményt. A stressz legyőzéséhez a mélyebben megbúvó okokat kell semlegesíteni.

A saját stressz-szintünk felmérésére az alábbi linket ajánljuk, ahol a Magyar Hypertonia Egyesület által összeállított stressz-teszt segítségével, néhány perc alatt megtudhatjuk, hogy mennyire vagyunk veszélyeztetett helyzetben, és sok hasznos tanácsot is találhatunk az értékelés után.
IDE KATTINTVA elérhető a teszt! Jó stresszfeldolgozást :)

2012. április 25., szerda

stresszkezelés női és férfi megközelítése


Belegondolt-e már kedves olvasó, hogy lehet-e különbség nők és férfiak stresszkezelése között? Ha így kérdezem, valószínű, hogy nem lesz a válasz. Viszont ha az a kérdés, hogy bosszankodott-e már azért, hogy a kedves felesége, miért kezdi el harmadszor is mesélni a mumus kollégájával történt konfliktushelyzetét, és miért mondja el már megint, hogy miként vágtak elé a dugóban, és hogy kellett rohannia a gyerekkel az oviba, vagy hogy a férjével miért nem lehet megbeszélni a feszítő, zavaró dolgokat, miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőle, stb. Ugye így már ismerősebb a helyzet?
Hogy miért is nincs olyan könnyű helyzetünk a nemek közötti kommunikáció során, azt számos kutatás kimutatta, hogy a stresszkezelés folyamatát a nemek közötti különbségek is befolyásolják, ami alapvetően meghatározza hogyan állunk a stresszhez. Több amerikai egyetem kutatásának eredménye is igazolta, hogy a nők másként élik meg és reagálnak a stresszre, mint a férfiak. Ebben a hormonoknak is döntő szerepük van – azaz biológiailag is másként vagyunk kódolva. A női ösztrogén hormon elnyújtja a kortizol, a stressz hormon kiválasztását, így a nők hosszabb ideig feszültek, nyugtalanok, szomorúak egy stresszes helyzet után, nekik szükségük van újra átbeszélni, kibeszélni magukból a feszültséget. A férfiak esetében viszont csak a feszült szituációban történik kortizol kiválasztás, így ők hamar túl tudják tenni magukat egy-egy ilyen helyzeten. Amíg férfiak jellemző stressz reakciója az „üss vagy fuss”, addig a nőké a „nyugalom, összetartás”.
Az oregoni egyetem munkatársai kimutatták, hogy stresszhelyzetben a nők keresik egymás társaságát, a férfiak viszont inkább egyedül elvonulnak. Ennek magyarázata, hogy amikor együtt van több nő, több oxitocin termelődik, ami nyugtató hatású. Férfiaknál ez nem tud érvényesülni, mert a férfi nemi hormon csökkenti az oxitocinnak ezen hatását (hiszen adott feszült helyzetben nekik harcolniuk kell nem megnyugodni).
Ezt a biológiai működésünket érdemes szem előtt tartani, főként ha ellenkező nemű emberek kerülnek stresszhelyzetbe. Míg a nők úgy tudják jól feldolgozni, ha többször beszélnek feszültségükről, ezzel kisütik magukból azt, addig a férfiak jobban szeretnek magukban dolgozni ezzel. Számukra éppen az lehet a stresszforrás, ha mindig újra és újra át kell beszélni egy adott problémát. A különböző nemű felek kölcsönös megértése és egymásra figyelése, tiszteletben tartása sokat segíthet a stresszoldásban is.
Ugyanezt az eredményt támassza alá az University of California kutatóinak véleménye, mely szerint a férfiak „harcolj, vagy menekülj” a nők „gondoskodj és barátkozz” magatartásmintával válaszolnak a stresszre. A nők ezért hajlamosabbak segítséget, támaszt kérni barátaik, családjaik körében.
Azt is vizsgálták, hogyan viselkednek a gyerekeikkel az anyák, illetve az apák egy nehéz munkanap után otthon. A tipikus apa a munkahelyi gondok után otthon békére és nyugalomra vágyik, arra, hogy egy kicsit hagyják békén. Különösen erős stressz esetén hajlamos rá, hogy élesen reagáljon és összevesszen a feleségével vagy a gyerekeivel. A tipikus anya viszont hajlamosabb arra, hogy a munkahelyi problémákból eredő feszültséget a gyerekekkel való foglalkozás révén oldja fel magában.

Kedves apukák, anyukák, férjek és feleségek, férfiak és nők – a fentiek tudatában tartsuk tiszteletben a másik nem stresszlevezető,- kezelő technikáját, és próbáljunk kellő empátiával, megértéssel fordulni a másikhoz. Megéri!
Akinek pedig van a fentiekkel kapcsolatos olyan története, amit szívesen megosztana velünk, várjuk szeretettel!

2012. április 12., csütörtök

M3


Úgy döntöttem, hogy csupán ezt a rövid kis címet választom a mostani bejegyzésnek. Remélem, elindította mindenkinek a fantáziáját, hogy mit is takarhat ez a két betű. A megfejtés: Marketing, Média, Menedzsment – azaz ezt a három témakört felölelő szakmai rendezvény elnevezése, amely kifejezetten a hallgatóknak szólt. Az ötlet és szervezés Bernschütz Máriától ered, és mivel nagyon jó elgondolásnak láttuk, hogy egy ilyen jellegű fórumon kicsit közelebb lehet vinni a hallgatókat a munka valódi világához, a Coaching Team nemcsak helyszínt biztosított, hanem karrierúttal kapcsolatos programmal is a rendezvény mellé állt. Mária korábban a Corvinuson tanított, jelenleg az Edutus Főiskola Kereskedelmi és Marketing tanszékének vezetője. Az ő jóvoltából mindkét oktatási intézményből érkeztek végzős, illetve az iskola utolsó éveiben járó hallgatók. A legfontosabb kérdésük az volt, hogy mit tudnak majd magukkal kezdeni az életben, mennyit ér a diploma, hogyan tudnak elhelyezkedni a munka világában, hogyan kezdjék az álláskeresést, mit kell addig még megtenniük.
Lehetőségük volt beleszagolni egy kicsit a csoportos coaching módszerébe is, amelyre az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket tudták behozni. Számomra érdekes volt együtt dolgozni velük, jó volt látni a csillogó szemeket, a felismeréseket, azt a pillanatot, amikor átgondolták, hogy nem is olyan egyszerű kilépni az iskola védelmező falai közül. Hogy kinek mi a fontos, milyen elvárással és tudással érkeznek a nagyvilágba, hogy mit tudnak, akarnak megtenni azért, hogy elérjék céljukat, illetve tudják-e már, hogy mi a céljuk, van-e már konkrét céljuk.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ne az utolsó percben kezdjenek el gondolkodni a diákok azon, hogy mivel is akarnak foglalkozni, mi is az, ami hozzájuk, a képességeikhez, álmaikhoz, lehetőségeikhez a legjobban illik, hanem már jóval korábban, akár 2-3 évvel a végzés előtt. Akkor még bőven van ideje felkészülni a nagy megmérettetésre, még pótolni tudja az esetleges hiányosságait.
Számomra nagy tanulság volt, hogy már ők is arra koncentrálnak, hogy mennyi mindent nem tudnak és nem arra, hogy mennyi mindent igen, hogy mik az erősségeik, mi az, amiért mindenképpen ők lesznek egy-egy munkára a legjobb jelöltek. Ezt szívem szerint feladnám mindenkinek házi feladatnak.
És igen tenni kell azért, hogy közelebb kerüljünk az álmaink megvalósulásához. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nyitott szemmel és füllel kell járni, beszélgetni olyanokkal, akik már dolgoznak, akik már elhelyezkedtek, találkozni HR-esekkel, tanácsadókkal, fejvadászokkal, böngészni a netet, utánanézni hogyan tudunk jó önéletrajzot, motivációs levelet írni, stb. Napjainkban erre már számtalan on-line és off-line lehetőség kínálkozik a fiataloknak, tessék élni velük :)

A rendezvény második felében olyan vendégek érkeztek, akik már kikerültek a nagyvilágba, jó pár éves munkatapasztalat áll már mögöttük. Termék- és márkamenedzserek, kontroller, médiavásárlással foglalkozó, illetve a marketing kutatás területéről érkező szakemberek. Velük lehetett kötetlen formában beszélgetni, tapasztalatokat begyűjteni, tanácsot kérni tőlük, mivel érdemes felvérteznie magát egy ifjú titánnak, ha hasonló pályát akar befutni.
Ezt azért tartom nagyon hasznos kezdeményezésnek, mert ott vannak az álommunkák a fejünkben, aztán amikor elértük, és ott csücsülünk abban a bizonyos vágyott székben, akkor nézünk körbe és gondolkodunk el, hogy én tényleg ezt akartam, valóban ezért küzdöttem éveken át? Szerencsés esetben a válasz IGEN. Reméljük a programon résztvevő fiatalok néhány év múlva valóban ezt tudják majd mondani.
A mi csapatunkat annyira belelkesítette ez az élmény, hogy már a rendezvény folytatásán, a hogyan tovább-on gondolkodunk. Fogarasi Dóra jóvoltából született egy kis összefoglaló film is, ami híven tükrözi az együtt töltött néhány óra hangulatát. Nagyon köszönjük neki a filmet, amit ezennel is jó szívvel ajánlunk minden érdeklődőnek.