Hogyan maradj fiatal - ötletek

Nem szeretem a továbbküldözgetős e-maileket, főleg azért nem mert a lelkiismeretre és a rossztól való félelemre apellálnak, hogy ha nem küldöd tovább minimum 10-20 embernek, vagy inkább lehetőleg az összes ismerősödnek, akkor micsoda tragédia fog érni a napokban. De most kaptam egy olyan levelet, amit valóban érdemesnek tartok megosztani – annál is inkább, mert nem írták a végére, hogy meg kell! Az írás 10 pontot tartalmaz, ami mind ahhoz segít hozzá, hogy megőrizd az erődet, fiatalságodat! Ez a téma ilyenkor ősszel igencsak aktuális, mert ez az évszak egy kicsit az elmúlásról, újrakezdésről is szól. Kivétel nélkül minden pontjával egyet tudok érteni, ezért is gondoltam, hogy hasznos lehet itt a blogunkon is közzétenni. Nem bírtam megállni, hogy az egyes pontokhoz ne írtam oda a saját megjegyzéseimet is dőlt betűkkel.  

1. Dobd ki a haszontalan számokat. Úgymint kor, súly, vérnyomás stb. Aggódjanak a doktorok ezek miatt. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy legyünk struccok és ne vegyünk tudomást a problémáinkról – inkább az üzenete, hogy ne itt legyen a fókusz az életünkben. Ne azon aggódjunk, amin vagy nem tudunk változtatni, vagy egy kedvezőtlen tény, hanem azt találjuk ki, hogy miként tudjuk még jobban érezni magunkat az életben, hol vannak azok az apró csodák, szépségek, jóságok, amiket érdemes észrevenni és amire lehet építeni.  

2. Csak vidám barátokat tarts! A rosszkedvűek lehúznak. 

Ez óriási igazság. Rakonczay Viki előadását már több ízben volt szerencsém meghallgatni, és mindig megragad a fejemben, amikor erről beszél. A mi választásunk, a mi döntésünk, hogy gondjainkkal, problémáinkkal kiket keresünk meg, akik sajnálnak, azt erősítik, hogy tényleg milyen szerencsétlenek vagyunk és egyébként is milyen szörnyű világban élünk. Vagy inkább pozitív emberekkel osszuk meg, akik velünk tudnak örülni, és még plusz energiát kapunk tőlük (persze mindezt úgy, hogy ők is tovább töltődnek). Nézzünk szét magunk körül, vegyük csak sorjába, hogy mi kikkel beszéljük meg életünk dolgait! Hogy érezzük magunkat egy olyan beszélgetés után, ahol csak a rosszak kerültek elő, és hogyan egy mosolygós kis csevej után? 

3. Tanulj folyamatosan. Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről és mindenről... Soha ne hagyd az agyadat pihenni. 

Igen, ha nem hagyjuk például a tévé előtt ülve ellustulni az agyunkat, folyamatosan nyitottak és érdeklődők vagyunk az újdonságok felé, akkor nagy lépést tettünk agyunk fiatalon tartása irányába. Apósom például 72 évesen is cikkeket írt számítógépen, amit interneten keresztül küldött el a kiadónak. Apukám leül, és bár úgy tűnik éppen pihen, de közben egy új repülőgép modell tervei állnak össze a fejében, mindezt 75 évesen teszi. Szóval ha nem hagyjuk agyunkat pihenni, akkor azt azzal hálálja meg, hogy friss marad, frissen tart minket.  

4. Élvezd az egyszerű dolgokat. 

Erről sokat szoktam papolni barátnőimnek is. Igen, ez számomra nagyon fontos, és sajnos a mai fogyasztás-központú társadalmunkban sokszor elfeledkezünk róla, hogy örömet és szépséget nemcsak a bevásárlóközpontokban elköltött pénzért kaphatunk cserébe. Például milyen jó is megnézni egy szép naplementét, vagy langyos estéken a csillagos eget bámulni, de ha ez túl romantikus és csöpögős, akkor érdemes kipróbálni, hogy mi történik, ha csak úgy kedvességből rámosolyogsz az emberekre...  

5. Nevess gyakran, hangosan és hosszan. Nevess, amíg ki nem fulladsz.Bizony, a nevetés fárasztó is lehet, de milyen jó is az, amikor már szinte fáj, az arcunk a szánk széthúzódásaitól, amikor a rekeszizmunkat is érezzük a sok szívből jövő, igazi nevetés-sorozat után. Te mikor nevettél utoljára úgy igazán? És mikor fogsz legközelebb??? 

6. Néhány könny esik néha. Tűrj, gyászolj és menj tovább. Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az MAGUNK. ÉLJ, amíg élsz. 

Ez a pont nekem arról szól, hogy az életünkben történő szomorú pillanatokat is át kell élni, nem szabad elpalástolni, szőnyeg alá söpörni, mert különben nem lehet feldolgozni, és cipelni fogjuk a terhet, nyomni fogja a vállunkat, szorítani a szívünket. A gyásznak is megvan a maga feldolgozási üteme, lefolyása. Időt kell hagyni magunknak erre, meg kell élni ezeket az érzéseket is, meg kell engedni magunknak, hogy ezt megtegyük. De persze nem szabad beleragadni, belesüppedni, mert az sem jó, az élet megy tovább, amihez az elengedés is hozzátartozik. Az életed minőségéről a döntés a te kezedben van, élj vele!  

7. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz. Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi. A te otthonod a te menedéked. 

Saját döntésed, hogy mi vesz körül téged. Érdemes néha nagy takarítást tartani a gardróba, padláson, gyermekek játékai között, a könyvespolcon, konyhában, stb. Megnézni, hogy biztos, hogy minden ott levő dolog fontos, ha az elmúlt egy évben hozzá se nyúlt senki, akkor valóban fontos-e, nem lenne-e érdemes megválni tőle. Nem kell magunkkal cipelni az évek során összegyűjtött tárgyakat. Viszont amiről meg úgy érezzük, hogy pozitív energiát adnak nekünk, ahhoz ragaszkodjunk!  

8. Menj sétálni az utcára, vagy a szomszéd megyébe, vagy idegen országba, AZAZ UTAZZ SOKAT. Az utazások során szerzett élmények mindig veled maradnak, többet ér, mint a szép nagy ház, nagy autó... 

Gyűjts élményeket, benyomásokat, színes képeket a fejedben! És ez nemcsak pénz kérdése, mert egy esti jó kis séta semmibe se kerül, és a saját környezetünkben is akadnak olyan felfedezésre váró titkok, amiket a mindennapok rohanásában észre se veszünk. (pl.: meg tudod mondani, hogy a szomszéd ház kapuja milyen színű, hány fát látsz az utcán, és milyen fák is azok, milyen magas a Duna vize éppen, vagy mikor kezd el potyogni a fáról a gesztenye, stb.)  

9. Mondd az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket. 

Figyelem, ez nem CIKI!!! Valamiért mostanában ezt annak érzik sokan, pedig gondoljunk csak bele, hogy nekünk milyen jól is esik, ha valaki azt mondja, hogy szeretlek és fontos vagy a számomra! Természetesen, ez csak akkor érvényes, ha valóban így is érezzük. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes játék, amit néha magam is alkalmazok, megpróbálok mindenkiben (akivel csak találkozok) keresni valami szerethetőt, valami olyat, ami tetszik, ami megfog – ez lehet, akár csak annyi, hogy milyen szép a szeme, vagy milyen nagy a szaktudása, vagy mennyi mindent megtesz a gyermekeiért, stb. És ha alkalmam van rá, akkor ezt el is mondom neki. Érdemes kipróbálni!  

10. ÉS MINDIG EMLÉKEZZ: Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted. 

No comment! Ennél szebb végszó nem is kell!

Változás, beáldozás - Mit lehet tanulni egy ház bontásából?

Kb. 2 éve vettem részt dr Sari van Poelje a hős útjának 12 lépését bemutató egy napos workshopján. Nagy benyomást tett rám, jó néhány tanulsága, üzenete fel-felidéződik a mai napig is bennem. Az állomások között szerepelt egy olyan, amely szelektálás állomása, ahol igenis ki kell vágni azokat a részeket, amelyek nem visznek tovább, amelyek nem a továbblépést, az épülést szolgálják. Azaz fókuszálni kell és a „nem odaillő” részektől el kell búcsúzni.

Már amikor az előadáson ehhez a ponthoz értünk, éreztem, hogy nekem itt dolgom van még magamon. Valahogy nehezen megy a dolgok elengedése, megválni azoktól, ami esetleg visszahúz, vagy nem a cél irányába segít. Lemondani olyan dolgokról, amik fontosak, de egyszerűen nem férnek bele az időmbe, elengedni olyan projekteket, munkákat, amit jó lenne csinálni, de nincs már rá erőm, vagy időm.

És most egy kedves kis nyaraló bontása kapcsán szembesültem ezzel újra. Milyen nehéz végigkísérni egy bontási folyamatot, még akkor is, ha nem a miénk a ház, de tudom, hogy történelme van, hogy akik felépítették anno szívüket-lelküket beletették, hogy mennyi szép emlék, élmény kötődik hozzá, és most jönnek az erős emberek, és kész, vége, lerombolják. De persze nem a rombolás a cél, ez csak egy szükséges folyamat ahhoz, hogy megszépülhessen, hogy egy új, nagyobb ház épülhessen a régi helyére, de mégis olyan furcsa érzés. Ha lehetne akkor, megmenteném a kis házat is, és a kertet is úgy, ahogy van, de nem lehet.

A másik téma, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut, a változások kezelése, és az ember hozzáállása a változásokhoz. Áldozat nélkül nincs változás, ha nem engedjük el a régit, ha ragaszkodunk hozzá, akkor nem tud kialakulni az új, nincs tere. Személéletesen bemutatva a ház bontással, ha a takaros kis nyaralót megtartjuk, akkor nincs helye, tere felépülni az új háznak, amely kényelmes otthont biztosít egy négytagú családnak. És sajnos még tovább kell menni, mert a kertből is ki kell vágni szép nagy fákat. Ami szintén nem könnyű döntés, hiszen egy óriási diófa évtizedek alatt tud olyan szép terebélyes lombkoronát növeszteni és bizony be kell áldozni a jó kis árnyékot adó fát is. De ha nem tennék meg, akkor a ház tájolása, energetikailag gazdaságossága csorbulna. Nehéz döntések ezek, de ha a logika úgy kívánja, akkor bizony áldozni kell, és ki kell vágni a fát.

Az emberi működésünkre visszavetítve a ház példáját, ha változni akarunk, ha túl akarunk nőni magunkon, akkor annak bizony ára van, be kell áldozni már megszokott, esetleg meg is szeretett tulajdonságainkat, szokásainkat, annak érdekében, hogy az újaknak teret adjunk, és valóban sikerüljön a változás, megszépülhessünk, és új arcunkat mutathassuk a külvilág felé. Azt tudni kell, hogy ez az elengedés nem mindig könnyű, sőt... Viszont, ha a cél, amely érdekében tesszük elég vonzó, akkor nagyon sok erőt meríthetünk belőle.

Minőségi kérdezés fontossága, avagy kérdezés nélkül nincs tanulás

 

Tegnap egy igen inspiráló interaktív előadáson vettem részt az ICF magyar tagozata szervezésében.

Action learning tanulócsoportból kaphattunk egy kis ízelítőt, illetve saját bőrünkön érezhettük, hogy milyen nehéz hatékonyan benne lenni egy ilyen folyamatban, mennyi hasznos gondolatot tud elindítani.

Sok érdekes információ és tapasztalás közül egy gondolata Steve Mellaunak - az előadónak – azóta is a fejemben motoszkál, ezért úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzés is erről fog szólni.

Felnőttek elfelejtenek kérdezni, és ahol nincs kérdezés ott nincs tanulás.

Ha megfigyelünk gyerekeket, akkor főként 4-6 éves korban a kommunikációjuk túlnyomó része kérdésekből áll (saját tapasztalatból is mondhatom most lesz 5 éves a nagyobbik fiam). Minden érdekli őket, mindenre kíváncsiak, buzog bennük a tanulási, a megismerési, a felfedezés vágy. Számukra a legtermészetesebb dolog, hogy kérdeznek, kérdeznek, kérdeznek. És bizony falhoz tudnak minket állítani néhány érdekes kérdésükkel, kisfiam elmúlt napi kérdéseiből néhány példa.: a szivecskét miért rajzoljuk úgy ahogy, amikor az emberi szív nem is úgy néz ki, a pingvineknek miért olyan nagy a hátsófelük, az emberi agy sárga belül, mi dönti el, hogy jót vagy rosszat álmodunk, stb.

Mivel nekik még sok az újdonság az életben, a legtermészetesebb dolog, hogy rákérdeznek olyanokra is, amiket mi felnőttek már megszoktunk, hogy úgy van, már megtapasztaltuk, hogy annak az a rendje, és eszünkbe se jutna megkérdőjelezni. De miért is? Mert egyszer régen mi is feltettük ezeket a kérdéseket, akkor megkaptuk rá a válaszokat, megtanultuk, hogy az úgy van és elfogadjuk most már kész tényként. És kialakult bennünk egy csomó gát, gátlás, hogy ha még eszünkbe is jut akár egy-egy megbeszélésen egy jó kérdés, akkor se tesszük fel, mert mit fognak majd hozzá szólni.

Pedig az igazán nagy ötletek akkor születnek, ha kilépünk ezekből a jól megszokott szabályokból, tényekből, és mögé merünk nézni, van bátorságunk megkérdőjelezni olyanokat, amiket eddig csak elfogadtunk, mert mondták, mert az úgy van már régóta. És igen, ez persze azzal jár, hogy nekünk is ki kell lépni a komfort zónánkból – hát valamit valamiért...

De úgy tűnik megéri, hiszen, ha ez nem tette volna meg anno pl. Steve Jobs, akkor most nem lenne Ipod, nem lenne MP3 lejátszó.

A szabályok jók és kellenek, hiszen nélkülük nehezen tudnánk együtt élni, civilizált társadalmat alkotni. De az igazán nagy dolgok akkor születnek, ha a megszokott rendet megkérdőjelezi valaki és veszi a bátorságot, hogy kipróbálja, hogy lehet-e másként is csinálni, úgy hogyan működik.

Ehhez azonban fel kell vállalni azt is, hogy néha bizony hibázunk, lehetnek rossz döntések is. Nyitottnak kell lenni az újra, az új megoldásokra, a többiekre, a környezet tudására, visszajelzéseire, a minket körülvevők által feltett kérdésekre. Ez nem azt jelenti, hogy engedjük magunkat befolyásolni, de a kívülállók sokszor láthatnak olyat, amit mi esetleg nem is látunk, hiszen annyira involválódva vagyunk, saját szemüvegünkön keresztül látunk csak rá a problémára.

Zárásként arra bátorítanék mindenkit, hogy kérdezzünk! Ha van egy nehéz helyzet, amiben már régóta őrlődünk, akkor keressük elő magunkban az 5 éves énünket, és nézzünk rá úgy a dolgokra, ahogy akkor tettük. Kérdőjelezzük meg a kőbe vésett szabályokat, tegyünk fel kérdéseket magunknak és a körülöttünk lévőknek is. Egy próbát megér – érdekes tapasztalás lehet.