A döntés rabságában

Fontos, hogy minden nagy döntés előtt mérlegeljük a lehetőségeinket. Valóban. De a túl sok mérlegelés éppen a döntésképtelenségbe taszíthat bennünket. Évek óta szenvedünk egy rossz munkahelyen, de mégsem teszünk lépéseket egy új állás felkutatása érdekében? Szeretnénk új lakást vásárolni, de úgy érezzük, hogy még mindig nem találtuk meg az igazit és csak keressük, keressük ….vég nélkül?

Fontos döntés előtt állunk, de csak húzzuk az időt, hátha egy külső hang, egy jel esetleg egy barát/barátnő megoldja helyettünk a dilemmát? És úgy érezzük, mindezek a megoldásra váró helyzetek csak leszívják az energiánkat, ezáltal folyamatosan kimerültnek érezzük magunkat. De valójában nem is a döntés súlya alatt roskadozunk, hanem a döntésképtelenség terhe alatt: csak vacillálunk, bizonytalankodunk. Miért jelent ekkora feladatot egy döntés meghozatala?
A válasz egyszerű: nem akarunk egy lehetőséget sem kihagyni, minden eshetőséget meg szeretnénk vizsgálni, félünk, hogyha meghozunk egy egyértelmű döntést, azáltal lehetőségek tárházát veszítjük el. Szeretnénk megtartani a döntés szabadságát, mindeközben saját döntésképtelenségünk rabjai leszünk. Hogyan törjünk hát ki a döntésképtelenség rabságából? A régi bölcsek azt tanácsolták, hogy mindig hallgassunk az eszünkre, a racionális dolgokra és felejtsük el az érzelmeket. A nagy hadvezérek viszont bíztak mind az eszükben, mind a megérzéseikben. Összegyűjtögették az információkat, majd döntöttek. A mai világban képtelenség előre pontosan kiszámolni döntésünk „árát”, mivel az élet kiszámíthatatlan. Minden döntés egy fajta hazárdjáték. Lehet, hogy jól döntünk, de az is lehet, hogy nem a tökéletes utat választjuk.
Több verzió is lehetséges:

• a megérzéseinkre hallgatunk: ez egy picit rizikós, de mégis egy fajta döntési módszer, mely eljuttat valahová.
• nem bízzuk magunkat sem az eszükre, sem az ösztöneikre és a legegyszerűbb utat választjuk: nem a legjobb megoldás, de ezzel is eljutunk valahová.
• követhetjük a nagy hadvezérek példáját és támaszkodhatunk mind a racionalitásunkra, mind az ösztöneinkre: majd az összegyűjtött információ alapján meghozzuk a (számunkra) megfelelő döntést 
• támaszkodhatunk teljes egészében az eszünkre, figyelmen kívül hagyva mit mond a szívünk, és gyűjtögethetjük vég nélkül az információkat…., hogy végül soha ne hozzunk döntést. 

Az eszünk mindig a biztos megoldás megtalálására buzdít bennünket. De a testünk tudja mi a jó nekünk. Figyeljünk hát rá! Íme, egy módszer, ami segít:

1. Gondolj egy olyan esetre, amikor valamire „igen”-t mondtál és később megbántad. Mit éreztél fizikailag? Írd le magadnak a legapróbb részletekig. 
2. Gondolj egy olyan esetre, amikor „nem”-et mondtál valamire és megbántad, hogy nem „igen”-t mondtál. Mit éreztél a testedben döntés közben? 
3. Most gondolj egy olyan esetre, amikor valamire „nem”-et mondtál és később fellélegeztél, hogy így döntöttél. Mit éreztél ekkor? 
4. Végül gondolj egy olyan estre, amikor „igen”-t mondtál valamire és elégedett voltál a döntéseddel. Hogyan érezted magad döntés közben? Most gondolj egy döntésre, amit ma kell megtenned. Érezd, hogy a tested mit sugall! Melyiknél lehetőségnél érzed jól, szabadnak magad és melyiknél érzed, hogy gúzsba vagy kötve? 

Merjünk, tehát dönteni! Ez nem azt jelenti persze, hogy nem fogunk sosem rossz döntést hozni, de azt egyértelműen garantálja, hogyha a bizonytalanságot döntésre cseréljük a jutalmunk vagy siker, vagy a tapasztalatszerzés lesz. Mindenképpen nyerünk rajta. Döntsünk, hogy megtapasztaljuk a választás szabadságát: figyeljünk a gondolatainkra, és bízzunk az ösztöneinkben együttesen!

“Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik. (Goethe)”

Tanmese a változáshoz való viszonyunkról, azaz a répa, a tojás és a kávé esete

A minap egy kedves barátném megosztott velem egy történetet, amit egy olaszországi kolostorból kapott. A történet egyszerűen, szemléletesen bemutatja, hogy miként is lehet hozzáállni a változásokhoz. Számomra roppant tanulságos és elgondolkoztató volt, és azt hiszem, hogy napjainkban ez különösen fontos, hiszen olyan gyorsan változnak körülöttünk a dolgok, hogy sokszor tényleg azon múlik egy-egy ember sikere, hogy miként képes kezelni a megváltozott körülményeket, mennyire erős érzelmi intelligenciával rendelkezik, amiből erőt meríthet a változások kezelésére.

Íme a történet:

„Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától:

- Kedvesem, mit látsz itt?

- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta.

Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ott, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:

-Mit jelentenek mindezek, apám?

Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe.

Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:

A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.

A tojások erősen megkeményedtek.

Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.

-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.

Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?

Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?

A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?

Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.

Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.”

És te mihez hasonlítasz leginkább? Elgondolkodtál már ezen? Most itt a jó alkalom, az elkövetkezendő néhány napban figyeld meg saját reakcióidat olyan helyzetben, amikor valami nem a megszokott kerékvágásban történik körülötted. Érdemes tudatosítani, hogy mi volt az első, zsigerből érkező magatartási válaszod. A következő alkalomra viszont próbálj odafigyelni, és igyekezz kávéként viselkedni – azaz igyekezz úgy alakítani a saját válaszodat, hogy az akár az egész szituációt is megváltoztassa. A döntés a te kezedben van!

Ha több időm lenne...

El szoktunk játszani a gondolattal, hogy mi mindent csinálnánk, ha több időnk lenne. A képzeletünkbe sok minden belefér, az időnk azonban egy adott mennyiség, korlátozott. Sok mindent bele kell szorítanunk és sok minden kimarad, amit pedig szeretnénk. Néha azt csináljuk, amit mások várnak el tőlünk, néha azt, amit mi határozunk el.

Nem mindegy, hogy mennyire tartjuk kézben az életünket, hogy tervezünk-e, vannak-e céljaink, tiszteljük-e eléggé magunkat, hagyunk-e időt a feltöltődésre stb.

Ahogy az időnket töltjük, az az életünk.

Ha túltervezzük, túl szoros az időbeosztásunk, kevés helye marad a spontán örömöknek. Ha egyáltalán nem tervezünk, akkor egyszer csak hiányérzetünk lesz, mert nem érezzük eredményesnek, hasznosnak, tartalmasnak az életünket.

A legjobb az arany középút, egyfajta egyensúly a tervezés, az irányítás és a spontaneitás között.

A tervezéssel tudjuk a jövőt, a vágyainkat a jelenbe hozni azáltal, hogy aktívan teszünk azért, hogy a vágyaink megvalósuljanak, pl. tanulunk valamit. A tervezés során döntéseket hozunk, prioritásokat, fontossági sorrendet állapítunk meg. Ezáltal nem sodródunk.

A döntések meghozatalakor érdemes önkritikusnak lennünk és megvizsgálnunk, hogy mennyire vagyunk a szokásaink rabjai, mennyire alakítja a napirendünket a másoknak való megfelelés, a nemet mondás képességének a hiánya, a pillanatnyi hangulatunk, a lustaságunk, vagy ellenkezőleg tudatosan döntünk és teszünk magunkért.

Ki az életünk főszereplője? 
Jó esetben mi magunk.

A tudatos döntéshez meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy hogyan szeretnénk a következő éveket eltölteni, hogy mit szeretnénk elérni az életben, egyáltalán mik az életcéljaink.

A célok eléréséhez feladatok tartoznak, amelyeket sorrendbe állíthatunk fontosság szerint és amelyekhez határidőt is rendelhetünk.

Jellemzően a nagy célok megvalósítását halogatjuk a sok sürgős, ad hoc feladat miatt. A nagy célok megvalósítását lebonthatjuk egész apró feladatokra és így már könnyebb elkezdeni azzal foglalkozni, amivel mindig is szerettünk volna.

Írjuk le, hogy mi mindent tennénk, ha több időnk lenne és kezdjük el a tervezést és az időnk menedzselését.