M3

Úgy döntöttem, hogy csupán ezt a rövid kis címet választom a mostani bejegyzésnek. Remélem, elindította mindenkinek a fantáziáját, hogy mit is takarhat ez a két betű. A megfejtés: Marketing, Média, Menedzsment – azaz ezt a három témakört felölelő szakmai rendezvény elnevezése, amely kifejezetten a hallgatóknak szólt. Az ötlet és szervezés Bernschütz Máriától ered, és mivel nagyon jó elgondolásnak láttuk, hogy egy ilyen jellegű fórumon kicsit közelebb lehet vinni a hallgatókat a munka valódi világához, a Coaching Team nemcsak helyszínt biztosított, hanem karrierúttal kapcsolatos programmal is a rendezvény mellé állt. Mária korábban a Corvinuson tanított, jelenleg az Edutus Főiskola Kereskedelmi és Marketing tanszékének vezetője. Az ő jóvoltából mindkét oktatási intézményből érkeztek végzős, illetve az iskola utolsó éveiben járó hallgatók. A legfontosabb kérdésük az volt, hogy mit tudnak majd magukkal kezdeni az életben, mennyit ér a diploma, hogyan tudnak elhelyezkedni a munka világában, hogyan kezdjék az álláskeresést, mit kell addig még megtenniük.

Lehetőségük volt beleszagolni egy kicsit a csoportos coaching módszerébe is, amelyre az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket tudták behozni. Számomra érdekes volt együtt dolgozni velük, jó volt látni a csillogó szemeket, a felismeréseket, azt a pillanatot, amikor átgondolták, hogy nem is olyan egyszerű kilépni az iskola védelmező falai közül. Hogy kinek mi a fontos, milyen elvárással és tudással érkeznek a nagyvilágba, hogy mit tudnak, akarnak megtenni azért, hogy elérjék céljukat, illetve tudják-e már, hogy mi a céljuk, van-e már konkrét céljuk.

Nagyon fontosnak tartom, hogy ne az utolsó percben kezdjenek el gondolkodni a diákok azon, hogy mivel is akarnak foglalkozni, mi is az, ami hozzájuk, a képességeikhez, álmaikhoz, lehetőségeikhez a legjobban illik, hanem már jóval korábban, akár 2-3 évvel a végzés előtt. Akkor még bőven van ideje felkészülni a nagy megmérettetésre, még pótolni tudja az esetleges hiányosságait.

Számomra nagy tanulság volt, hogy már ők is arra koncentrálnak, hogy mennyi mindent nem tudnak és nem arra, hogy mennyi mindent igen, hogy mik az erősségeik, mi az, amiért mindenképpen ők lesznek egy-egy munkára a legjobb jelöltek. Ezt szívem szerint feladnám mindenkinek házi feladatnak.

És igen tenni kell azért, hogy közelebb kerüljünk az álmaink megvalósulásához. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nyitott szemmel és füllel kell járni, beszélgetni olyanokkal, akik már dolgoznak, akik már elhelyezkedtek, találkozni HR-esekkel, tanácsadókkal, fejvadászokkal, böngészni a netet, utánanézni hogyan tudunk jó önéletrajzot, motivációs levelet írni, stb. Napjainkban erre már számtalan on-line és off-line lehetőség kínálkozik a fiataloknak, tessék élni velük :)

A rendezvény második felében olyan vendégek érkeztek, akik már kikerültek a nagyvilágba, jó pár éves munkatapasztalat áll már mögöttük. Termék- és márkamenedzserek, kontroller, médiavásárlással foglalkozó, illetve a marketing kutatás területéről érkező szakemberek. Velük lehetett kötetlen formában beszélgetni, tapasztalatokat begyűjteni, tanácsot kérni tőlük, mivel érdemes felvérteznie magát egy ifjú titánnak, ha hasonló pályát akar befutni.

Ezt azért tartom nagyon hasznos kezdeményezésnek, mert ott vannak az álommunkák a fejünkben, aztán amikor elértük, és ott csücsülünk abban a bizonyos vágyott székben, akkor nézünk körbe és gondolkodunk el, hogy én tényleg ezt akartam, valóban ezért küzdöttem éveken át? Szerencsés esetben a válasz IGEN. Reméljük a programon résztvevő fiatalok néhány év múlva valóban ezt tudják majd mondani.

A mi csapatunkat annyira belelkesítette ez az élmény, hogy már a rendezvény folytatásán, a hogyan tovább-on gondolkodunk. Fogarasi Dóra jóvoltából született egy kis összefoglaló film is, ami híven tükrözi az együtt töltött néhány óra hangulatát. Nagyon köszönjük neki a filmet, amit ezennel is jó szívvel ajánlunk minden érdeklődőnek.

Rakonczay Gábor és Viki – azaz tényleg fejben dől el minden

A múlt héten tartott előadást a Fiatal Vezetők Akadémiájának motivációs modulján Rakonczay Viki, a óceánt átevező kenus felesége. Már az első találkozásunk is hihetetlen magával ragadó volt. Ritkán adódik olyan lehetőség az életünkben, amikor egy ennyire pozitív, hittel teli emberrel személyesen le tudunk ülni beszélgetni. Szinte érezni lehetett az erőt és a pozitív hullámokat, amiket sugárzott felénk. Csodálatra méltó jelenség Rakonczay Viktória, hiszen mindezt úgy tette, hogy férjéről már hetek óta nem tudott semmit. Bámulatra méltó volt az az eltökéltség, amivel állította, hogy biztosan nincs Gáborral semmi baj, csak a kommunikációs rendszere romlott el (az az egyetlen műholdas telefon, amit magával vitt az útra). Ahogy telt az idő, és a kenus még mindig nem akadt össze egyetlen hajóval se, nem látta senki, és neki sem sikerült hírt adni magáról az óceánról, szerintem egyre többen követték nyomon az eseményeket, szurkoltak érte, de valószínű, hogy egyre többen adták fel a reményt, és kimondva vagy kimondatlanul gondolták úgy, hogy ennek az eddigi hihetetlen sikertörténetnek itt vége szakad, és mi lesz szegény Vikivel, hogy fogja feldolgozni a veszteséget.

Szerencsére erre a szomorú forgatókönyvre nem került sor. Viki még múlt hét szerdán is azt mondta nekünk, hogy április közepe körül kell kikötnie Gábornak, és ő tudja, hogy egyszer csak megcsörren a telefonja, és bejelentkezik, de addig még meg kell szerveznie a hajó hazaszállítását is.

Hihetetlen példát mutattak nekünk ők ketten. Én egy életre megtanultam, hogy tényleg nem létezik lehetetlen, minden a fejünkben dől el. Ha van egy olyan célunk, ami igazán fontos nekünk, akkor tegyünk meg érte mindent, higgyünk benne, keressük a támogató, pozitív emberek társaságát, és ami talán a legfontosabb, hogy higgyünk önmagunkban - illetve, ha nem egyéni a feladat, hanem van egy társunk vagy akár egy csapatunk, akkor bennük is hinni és bízni kell maximálisan – és akkor sikerülni fog. Viki, Gábor elmondtátok, megmutattátok, bebizonyítottátok! Köszönjük!!!

Fontos, hogy legyen célunk!

Az élet tényleg úgy működik, hogy vannak sikeres emberek, akiknek minden olyan könnyű és vannak kudarcra ítéltek, akiknek nehezen jönnek össze a dolgai? Ezt sokat hallom, de bevallom, én nem hiszek benne. Szerintem a kérdés kulcsa, a döntés a fejünkben van, tőlünk függ, hogy melyik csapatba tartozunk. Biztosan vannak szerencsésebbek és kevésbé azok, ezt el tudom fogadni, de hogy miként állunk az élethez és mit hozunk ki belőle, az a legnagyobb mértékben tőlünk függ, rajtunk múlik.

Hiszek abban, hogy mindig van választási lehetőségünk, szinte mindig minden helyzetben mi döntünk és választunk, hogy melyik úton indulunk el. Persze a döntéseinknek vannak következményei, esetleg áldozatai (amit mi áldozunk fel cserébe, vagy akár olyan is, aki a mi döntésünk miatt kerül feláldozott helyzetbe) és persze vannak pozitív vonzatai is. Az is döntés, hogy nem változtatok a helyzeten, pedig nem érzem jól magam benne. Elég gyakran választjuk ezt az utat. Hogy miért? Mert ezt már ismerjük, még ha rossz is, de már megszoktuk. Lehet panaszkodni, morgolódni. Ha a változtatás mellett tesszük le a voksot, akkor a feltételezhetően jobb, de ismeretlen világnak vágunk neki, kiszámíthatatlan, hogy pontosan mi fog történni és persze tenni, fáradozni is kell a változás érdekében. Sajnos, mi emberek úgy vagyunk összegyúrva, bekódolva, hogy nem szeretjük a változásokat. Épp ezért a változáshoz nagy akaraterő, elszántság, eltökéltség, erő szükséges. És persze az sem árt, ha van mellettünk valaki, akire tudunk közben támaszkodni, aki átlendít a nehéz helyzeteken, aki nem hagyja, hogy az a fránya gumikötél visszarántson minket a régi, ismerős, megszokott útra.

Nagyon sokat segít, ha egy jól körülhatárolt cél lebeg a szemünk előtt, egy olyan, ami elég vonzó és inspiráló ahhoz, hogy szinte húz magához. Munkánk során sokat használjuk a SMART célokat. Egy gyors megállót tennék, annak tisztázására, hogy milyen is a SMART cél?

S- specifikus, azaz az egyénre szabott,

M – mérhető, mindent lehet mérni, ha már minden kötél szakad, akkor egy 1-10 skálán bejelöljük a jelent és a vágyott célt,

A – attraktív, elég vonzó legyen, olyan, ami valóban fontos számunkra,

R – reális, elérhető, a valóság keretein belül mozogjon,

T – tervezhető, időben behatárolható, határidővel rendelkező.

Hogy miért is tartom hasznosnak, ha valaki ki tud tűzni maga elé egy ilyen célt? Mert csak olyan céllal érdemes foglalkozni és dolgozni rajta, ami valóban ott és akkor nagyon fontos neki, mert abban lesz az energia, és ott fognak tényleg történni az események, egy ilyen célért sokkal többet megteszünk, mint egy olyanért, amit csak úgy kaptunk, vagy csak azért szeretnénk neki megfelelni, mert a környezet ezt várja el tőlünk.

A coaching folyamatban sokszor eltelik akár két-három ülés is, mire megszületik az igazi cél, amivel aztán dolgozni lehet. Ez nem baj, mert közben is haladunk, munka folyik, tisztul a belső kép, egyre nagyobb rend lesz a fejbéli polcon. És ha jó munkát végeztünk, akkor egy jól meghatározott cél érdekében dolgozni sokkal könnyebb, szinte magától érthetően kirajzolódnak a lépések.

Szóval, kedves olvasó, neked meg van a célod?

Egy edző bőrébe bújt motivátor

Angliában töltöttünk néhány napot barátainknál. A kisfiúk elkezdett járni egy gyermekek számára tartott küzdősport edzésre. Mesélték szülei, hogy nagyon tetszik neki, és már az első óra után teljes gőzzel, lelkesedéssel mondta, hogy ő ezt szeretné csinálni, ide szeretne járni. Nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen is lehet ez az edzés (annál is inkább mert a szintén öt éves fiamnak valami hasonlót keresnénk itthon, gondoltam nem árt, ha ő is megnézni, hogy miről is van szó).

Elmentünk, mert az edzőterem úgy van kialakítva, hogy a szülőknek van fenntartott hely a szélén székekkel, ahol végignézik csemetéjüket.

A hely első látásra nem volt túl bizalomgerjesztő, egy hűvös, rideg edzőterem, fehérre meszelt falak, oldalt számtalan bokszzsák. Mikor megérkeztünk még tartott az előző edzés. Már akkor feltűnt, hogy a gyerekek nagyon szívesen vesznek részt az órán, hihetetlen lelkesek, szinte lesik, hogy mi lesz a következő feladat, és nagy lendülettel dolgoznak. Aztán elkezdődött kis vendéglátónk órája (azaz félórája) is. A köszöntés, egymás üdvözlése komolyan, szertartásosan zajlott, mint a felnőtteknél. A bemelegítés viszont már úgy, hogy szívem szerint én is felpattantam volna a székről és beálltam volna a gyerkőcök közé. Ugyanis nem unalmas köröket futottak, négyütemű fekvőtámaszoztak, stb., nem-nem az edző elvarázsolta őket, egy dzsungelbe utaztak, ahol úgy kell futniuk mint a gepárd, az ágak elől le kell húzni a fejüket, a köveket át kell ugrani, és ha jön a medve, akkor mozdulatlanul csendben kell maradni, viszont a következő percben már oroszlánokká váltak és úgy kell üvöltve támadni, mint egy igazi vérbeli nagymacska. Nagyon élvezte az egész társaság. És a többi feladat is úgy épült egymásra, mint egy nagyon jól megkomponált edzésterv. Rengeteget dicsért, mindenkire nagyon odafigyelt, ha valami nem ment valakinek külön odament, elmagyarázta neki, és ha sikerült, akkor a megfelelő pozitív visszacsatolás is megérkezett. Öröm volt nézni a munkát, hogy ezek a kis emberkék hogyan igyekeznek, hogyan hozzák ki magukból a legtöbbet, mindezt nagyon fegyelmezetten, bátran, önbizalommal teli, mert olyan hangulat, légkör ölelte őket körül, ami erre inspirálta őket. Nagyon nagy élmény volt, és jelentem szépen meg is hatódtam, könnyekkel lett teli a szemem.

Hiszen valóban ennyi lenne a titok, ennyin múlik, hogy miként teljesítünk, hogyan állunk helyt az iskolában, munkában, feladatainkban. Azt hiszem egy vérbeli edzőt, coachot láthattam munka közben. Aki mindezt könnyedséggel, a gyerekekre hangolva, teljes figyelmét nekik szentelve azon igyekezett, hogy az óra résztvevőit úgy vezesse, hogy közben ők azt élvezzék, de mégis tanuljanak sokat és kifáradjanak, hiszen erejük legjavát teszik bele. És hogy mindezt miért, mert a cél az övék volt, szerették és tetszett nekik, amit kértek tőlük, érezték a figyelmet, biztonságot és megkapták a megfelelő elismerést a jó teljesítményért.

Igen, így megéri dolgozni, így megéri teljesíteni, hajtani. Egyelőre még csak reménykedek, hogy itthon is találunk ilyen gyöngyszemeket, edzőket, mindenesetre aki emberekkel foglalkozik, motivál, feladatot ad nekik, azoknak melegen ajánlom, hogy jusson néha eszükbe ez a kis történet és próbáljanak a mindennapokba belecsempészni néhány ötletet belőle. Lehet azt a munkát úgy is kiadni, hogy a kollégák szinte alig várják, hogy hozzákezdjenek, lehet úgy is kérni, hogy tudják miért is dolgoznak, lehet úgy is fegyelmezetten dolgozni, hogy közben odafigyelünk egymásra, és ha valakinek nem megy valami, akkor begyakoroljuk együtt, viszont ha már sikerül neki, akkor kötelezően jár érte a pozitív visszacsatolás, dicséret. Sok sikert ehhez mindenkinek, higgyék el megéri!!!

Álmok és ébredések - Siklós Barbara stíluscoach írása

Életünk ébredésekből és visszaalvásokból áll: minden reggel felkelünk, és minden este lefekszünk (jó esetben).

De ugyanúgy igaz ez nagybetűs Életünkre is: vannak időszakok, amikor téli álmot alszunk, hagyjuk, hogy sodorjanak a hétköznapok, nem azt csináljuk, amit szeretnénk, de nem teszünk ellene, mert vagy nincs erőnk vagy nincs motivációnk vagy mert nem is érzékeljük, hogy éppen ebben a fázisban vagyunk.

Majd jönnek szakaszok, amikor felébredünk, ráeszmélünk, hogy nem vagyunk boldogok, valami hiányzik az életünkből, váltani kellene, más életre vágyunk és kezünkbe vesszünk az irányítást.

Eddigi éveimet én is e két „állapotra” tudnám osztani.

Gyermekkorom egyértelműen az ébredésről szólt: rácsodálkozás a világra, tanulás, boldog családi élet, mindennapok egy idegen országban, rengeteg-rengeteg tapasztalás.

A negatív váltás, emlékeim szerint valamikor 16-18 éves korom körül kezdődött és állt be. Hosszú, telet-nyarat átölelő „ébren-álomba” zuhantam. Sodródtam a mindennapokkal. Beleragadtam egy hosszú, de jövőtlen kapcsolatba. Éber Csipkerózsikaként tengődtem. Nem a saját életemet éltem, nem voltam saját magam, de mégsem érett meg bennem a változás iránti vágy. A munkahelyem nem volt se rossz se nem jó, be kellett járni, nem gondolkoztam a miértjén. Amikor az ember az álom szakaszban van, nem érzékeli, hogy ez így nem jó. Majd amikor elkezdi piszkálni valami belülről, akkor ébred rá, hogy lépni kellene valamerre. Ilyenkor általában még nem tudjuk merre?)

A változás szele 2000 tájékán csapott meg először, de igazán csak 2004-ben kezdődött el. Ekkor kezdett el mozgolódni a belső gondolat, hogy valami nincs a helyén, nem kerek az életem. Ekkor kezdtem el keresni egy új irányt és egyben kezembe venni az irányítást. Ekkor kezdtem el a realitás talaján álmodni, hogy aztán ezek az álmokat célokká majd valósággá alakítsam át.

Leültem és átgondoltam, mit szeretnék elérni ebben az életben, mik az álmaim, hogyan szeretném érezni magam, amikor idős koromba visszanézem majd és értékelem Életemet. Ez az utolsó gondolat adott egy hatalmas lökést: a papíron ugyanis az állt: „Ha visszatekintek majd életemre, vállon veregethessem magam és azt mondhassam: Jól csináltad öreglány!”

Az álmok viszont, álmok maradnak, ha nem indulunk el a megvalósítás útján és nem alakítjuk őket át célokká: kézzel fogható, reális, mérhető, időben meghatározott, motiváló célokká.

Ha ezek megvannak nincs más hátra, mint meg is valósítani őket, hogy a célok valósággá alakuljanak át. Ehhez viszont kitartás és erő szükséges.

Az alábbiakban összeszedtem a lépéseket, ahogyan én haladtam az álmok>célok>valóság evolúciós fokain.

1. Írj egy listát az álmaidról. A legapróbbaktól a legnagyobbakig. Ezt a listát folyamatosan bővítsd, vedd elő újra és újra, olvasgd és ízlelgetem. Nincs „cikis” vagy „béna” álom. A TE álmod, ezért számodra a legfontosabb. (nálam pl. szerepel az álom-listán egy motorcsónakkal történő száguldás a tenger közepén, miközben Jan Hammer „Crockett’s theme-jét hallgatom )
2. Rangsorolj. Nézd meg, melyik álom számodra a legfontosabb, melyiken szeretnél rögtön elkezdeni dolgozni. Kezdetben indulj el hát egy álom nyomvonalán. Ha már gyakorlottabb leszel, több álom megvalósításán is munkálkodhatsz egyszerre.
3. Majd kezd el a kiválasztott álmot célokká alakítani: hogyan éred el az álmod? Milyen célokat kell kitűznöd és elérned, hogy az álom valóra váljon? Fogalmazd meg a lépéseket. (az én esetemben pl. – csak, hogy egy kézzel fogható esetnél maradjunk – azt jelenti, hogy be kell szereznem a dalt; be kell szereznem egy lejátszó eszközt, amin hallgathatom; el kell jutnom egy tengerparti helyre, ahol van motorcsónak bérlési lehetőség)
4. És végül jön a megvalósítás szakasz, amikor is a kitűzött célokat megvizsgáljuk és megtervezzük a lépéseket, hogy az álom valósággá váljon. (hogy továbbra is a saját példámnál maradjak: beszerzem az eszközöket és felkutatom, hol lehet motorcsónakot vezetni. Befizetem az utat a helyszínre, összegyűjtöm a pénzt)

Persze az én példám nagyon egyszerű és ez csak egy módja álmaink valóra váltásának, de általában egy komoly álom megvalósítása évekbe is telhet. Így elhagyhatatlan emberi tényező a kitartás, és ami még fontosabb, az elég vonzó álom.

Útravalóul álljon hát itt egy elraktározandó idézet Leon Suenens bíborostól:

„Boldogok azok, akik álmodnak és készek arra, hogy megadják az árát annak, hogy álmaikat valóra is váltsák."