Fiatal Vezetők Akadémiája – egy új programsorozat sikeres indulása (kulisszatitkokkal)

Annyit lehet hallani mostanában, hogy gazdaságunk milyen szörnyű helyzetben van, és hogy ez se, és az se működik, hol a kiút, ha van egyáltalán, érdemes-e még bármit is kezdeni ebben az országban, stb. Szeretnék megosztani egy pozitív ellenpéldát, mely szerint igenis van értelme belevágni új dolgokba, ha valóban jól átgondolt koncepcióról van szó és ha valóban hiszünk a sikerében.

Október közepén megszületett a gondolat a Coaching Team tagjaiban, hogy milyen jó lenne egy olyan programsort összeállítani, ami lefedi azokat a kérdésköröket, amelyekkel legtöbbször találják szemben magukat a fiatal vezetők (fiatal szónak jelen esetben mindkét jelentése releváns: úgyis, mint 40 év alatti, és mint frissen kinevezett). Mivel saját bőrünkön is volt lehetőségünk megtapasztalni, hogy melyek azok a területek, ahol jól jöhet egy kis támogatás, rásegítés, megerősítés fiatal vezetőként, viszonylag hamar kirajzolódtak a témák.

A modul rendszerben felépülő program sajátossága, hogy a tréning és a coaching elemeit olyan szinergiában vegyíti, hogy mindkét módszer legjavát használja fel. A tréningek alatt is arra törekedtünk, hogy minél több gyakorlati elem legyen benne, ezzel teret engedve a tapasztalati tanulásnak.

Ezen felül minden témát egy inspiráló előadással vezetünk fel. A helyzetfüggő vezetés témakörben Litkey Farkast tízszeres Kék szalag győztes vitorlázót kértük fel erre a szerepre, aki érdekes párhuzamot mutatott a sportolói csapat kézben tartása és a gazdasági szervezet vezetése között. A vezetői énmárka blokknál Ferjancsik Domonkos világbajnok vívó többek között a belső hit és a kitartás fontosságáról beszélt, amelyek a nehezebb időszakon átsegítenek.

Polgár Attila az első modul trénere a helyzetfüggő vezetést járta körbe a résztvevőkkel, sok-sok gyakorlattal, példával és elméleti háttérrel együtt.

A második modul a vezető személyiségével foglalkozott. Milyen értéket nyújt a vezető, hogyan hat a munkatársaira. Játékokon, feladatokon keresztül, saját tapasztalatok és élmények gyűjtésével fedezhették fel a vezetők az erősségeiket és esszenciájukat és tudatosították az énmárkájuk pilléreit.

A kétnapos tréninget követően indulnak az egyéni coaching folyamatok, amelyek a személyre szabott vezetőfejlesztés kulcs elemei.

Nagyszerű érzés volt együtt dolgozni azokkal a fiatal vezetőkkel, aki azzal a szándékkal jöttek hozzánk, hogy még jobbak legyenek, fejlődjenek. Köszönjük nekik a bátorságukat és elszántságukat, és hogy ennyire beleadták önmagukat!

Zárásként szolgáljon néhány visszajelzés a részvevőktől:

„A két nap, amit a tréningen töltöttem, lehetőséget adott arra, hogy kiszakadjak a mindennapi munkámból és elgondolkodjam azon, hogy mik az erősségeim és miben tudok javítani vezetőként. Elindított bennem sok gondolatot, és a többiektől is sok inspirációt merítettem. Szívből ajánlom minden fiatal vezetőnek, aki megújulni vágyik. Köszönöm, hogy itt lehettem!”

Béres Melinda, ügyvezető igazgató, Béres Szőlőbirtok Kft./ Béres Zrt.

„Nagyon jó volt a hangulat és az anyag is. A feladatok úgy lettek összeállítva, hogy a különböző területekről érkező fiatal vezetők nagyon gyorsan megnyíltak egymás előtt is, és jó hangulatban zajlott a tréning.”

Baka István szegmens vezető, Knorr Bremse Hungária Kft.

Minőségi kérdezés fontossága, avagy kérdezés nélkül nincs tanulás

 

Tegnap egy igen inspiráló interaktív előadáson vettem részt az ICF magyar tagozata szervezésében.

Action learning tanulócsoportból kaphattunk egy kis ízelítőt, illetve saját bőrünkön érezhettük, hogy milyen nehéz hatékonyan benne lenni egy ilyen folyamatban, mennyi hasznos gondolatot tud elindítani.

Sok érdekes információ és tapasztalás közül egy gondolata Steve Mellaunak - az előadónak – azóta is a fejemben motoszkál, ezért úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzés is erről fog szólni.

Felnőttek elfelejtenek kérdezni, és ahol nincs kérdezés ott nincs tanulás.

Ha megfigyelünk gyerekeket, akkor főként 4-6 éves korban a kommunikációjuk túlnyomó része kérdésekből áll (saját tapasztalatból is mondhatom most lesz 5 éves a nagyobbik fiam). Minden érdekli őket, mindenre kíváncsiak, buzog bennük a tanulási, a megismerési, a felfedezés vágy. Számukra a legtermészetesebb dolog, hogy kérdeznek, kérdeznek, kérdeznek. És bizony falhoz tudnak minket állítani néhány érdekes kérdésükkel, kisfiam elmúlt napi kérdéseiből néhány példa.: a szivecskét miért rajzoljuk úgy ahogy, amikor az emberi szív nem is úgy néz ki, a pingvineknek miért olyan nagy a hátsófelük, az emberi agy sárga belül, mi dönti el, hogy jót vagy rosszat álmodunk, stb.

Mivel nekik még sok az újdonság az életben, a legtermészetesebb dolog, hogy rákérdeznek olyanokra is, amiket mi felnőttek már megszoktunk, hogy úgy van, már megtapasztaltuk, hogy annak az a rendje, és eszünkbe se jutna megkérdőjelezni. De miért is? Mert egyszer régen mi is feltettük ezeket a kérdéseket, akkor megkaptuk rá a válaszokat, megtanultuk, hogy az úgy van és elfogadjuk most már kész tényként. És kialakult bennünk egy csomó gát, gátlás, hogy ha még eszünkbe is jut akár egy-egy megbeszélésen egy jó kérdés, akkor se tesszük fel, mert mit fognak majd hozzá szólni.

Pedig az igazán nagy ötletek akkor születnek, ha kilépünk ezekből a jól megszokott szabályokból, tényekből, és mögé merünk nézni, van bátorságunk megkérdőjelezni olyanokat, amiket eddig csak elfogadtunk, mert mondták, mert az úgy van már régóta. És igen, ez persze azzal jár, hogy nekünk is ki kell lépni a komfort zónánkból – hát valamit valamiért...

De úgy tűnik megéri, hiszen, ha ez nem tette volna meg anno pl. Steve Jobs, akkor most nem lenne Ipod, nem lenne MP3 lejátszó.

A szabályok jók és kellenek, hiszen nélkülük nehezen tudnánk együtt élni, civilizált társadalmat alkotni. De az igazán nagy dolgok akkor születnek, ha a megszokott rendet megkérdőjelezi valaki és veszi a bátorságot, hogy kipróbálja, hogy lehet-e másként is csinálni, úgy hogyan működik.

Ehhez azonban fel kell vállalni azt is, hogy néha bizony hibázunk, lehetnek rossz döntések is. Nyitottnak kell lenni az újra, az új megoldásokra, a többiekre, a környezet tudására, visszajelzéseire, a minket körülvevők által feltett kérdésekre. Ez nem azt jelenti, hogy engedjük magunkat befolyásolni, de a kívülállók sokszor láthatnak olyat, amit mi esetleg nem is látunk, hiszen annyira involválódva vagyunk, saját szemüvegünkön keresztül látunk csak rá a problémára.

Zárásként arra bátorítanék mindenkit, hogy kérdezzünk! Ha van egy nehéz helyzet, amiben már régóta őrlődünk, akkor keressük elő magunkban az 5 éves énünket, és nézzünk rá úgy a dolgokra, ahogy akkor tettük. Kérdőjelezzük meg a kőbe vésett szabályokat, tegyünk fel kérdéseket magunknak és a körülöttünk lévőknek is. Egy próbát megér – érdekes tapasztalás lehet.

Karácsonyra hangolódva

Az év végi hajrá sokunknak ismerős fogalom. Ez egy sűrű időszak, mind a teendőket tekintve, mind érzelmileg. Könnyen túlvállaljuk magunkat és kimerülünk, mire elérkezik a karácsony estéje.

A karácsonyi ünnepek, amit szeretteinkkel töltünk, lelki feltöltődést, örömöt, meghittséget, a szeretet és az összetartozás érzését adják, ha nem feszítjük túl magunkat, és lelkileg is rá tudunk hangolódni az ünnepre.

Ne hagyjuk, hogy az esetleges „kell”- gondolatok és irreális elvárásaink magunkkal (és/vagy másokkal) szemben eluralkodjanak rajtunk.

Ha netán azt észleljük magunkon, hogy egy programot futtatunk, miszerint meg kell tisztítani az ablakokat, ajtókat, ki kell mosni az utolsó székpárnát és függönyöket is, ha törik, ha szakad, stb., és bebetonozott elképzelésünk van arról, hogy milyen menet szerint kell lezajlania az ünnepnek, akkor álljunk meg egy pillanatra és nézzünk rá magunkra kívülről.

Kérdezzük meg magunktól, hogy mi is az, ami igazán fontos nekünk ebben az ünnepben.
A korábbi karácsonyokra visszatekintve, mi volt az, ami igazán az örömöt adta nekünk?

Valószínűleg az együttlét békéje, harmóniája, a közös élmények és játék öröme, a közös sütés-főzés és készülődés, a családi történetek mesélése, egymásnak adott és egymástól kapott figyelem az, ami az eszünkbe jut.

A „kell” gondolatok, a teljesítés, netán a perfekcionizmus rugalmatlanná tesznek minket és megakadályozzák, hogy átéljük a karácsony adta varázst, azt a varázst, amit várunk, amit kapunk és adunk, és amiből aztán meríteni tudunk később a mindennapokban.

Megválaszthatjuk, hogy hogyan tekintünk az ünnepre. Úgy, mint a teendők sokaságára és rohanásra, vagy úgy, mint egy varázslatra és meghitt együttlétre.

Az ünnep attól lesz varázsos, ha hagyjuk magunkat elvarázsolni. Ha megéljük a készülődés pillanatait, a várakozás, titkolózás izgalmát, és ha figyelünk közben egymásra.

Szánjunk időt magunkra, az elcsendesedésre, hogy be tudjuk engedni azt a varázst, amit az ünnep ad.

Wass Albert gondolatát kínálom a kedves olvasóknak:

„Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!”

Tanmese a változáshoz való viszonyunkról, azaz a répa, a tojás és a kávé esete

A minap egy kedves barátném megosztott velem egy történetet, amit egy olaszországi kolostorból kapott. A történet egyszerűen, szemléletesen bemutatja, hogy miként is lehet hozzáállni a változásokhoz. Számomra roppant tanulságos és elgondolkoztató volt, és azt hiszem, hogy napjainkban ez különösen fontos, hiszen olyan gyorsan változnak körülöttünk a dolgok, hogy sokszor tényleg azon múlik egy-egy ember sikere, hogy miként képes kezelni a megváltozott körülményeket, mennyire erős érzelmi intelligenciával rendelkezik, amiből erőt meríthet a változások kezelésére.

Íme a történet:

„Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától:

- Kedvesem, mit látsz itt?

- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta.

Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ott, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:

-Mit jelentenek mindezek, apám?

Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe.

Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:

A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.

A tojások erősen megkeményedtek.

Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.

-Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.

Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?

Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?

A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?

Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.

Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.”

És te mihez hasonlítasz leginkább? Elgondolkodtál már ezen? Most itt a jó alkalom, az elkövetkezendő néhány napban figyeld meg saját reakcióidat olyan helyzetben, amikor valami nem a megszokott kerékvágásban történik körülötted. Érdemes tudatosítani, hogy mi volt az első, zsigerből érkező magatartási válaszod. A következő alkalomra viszont próbálj odafigyelni, és igyekezz kávéként viselkedni – azaz igyekezz úgy alakítani a saját válaszodat, hogy az akár az egész szituációt is megváltoztassa. A döntés a te kezedben van!

Gondolatolvasás helyett...

A konfliktusok jelentős része félreértésből, félrekommunikálásból vagy nem kommunikálásból adódik.
Sokszor előfordul, hogy azt hisszük, hogy tudjuk, hogy mire gondol a másik, mit akart mondani nekünk vagy mit akart kérni tőlünk, legyen ő a barátunk, a főnökünk, vagy az ügyfelünk stb. Legalábbis azt feltételezzük, hogy tudjuk. Ezek a feltételezések pedig sokszor tévútra vihetnek és csalódáshoz vezethetnek mind a munkahelyen, mind a magánéletben.
Feltételezés és gondolatolvasás helyett inkább kérdezzünk! A főnökünk a munkahelyen delegál egy feladatot nekünk, az első mondatnál úgy érezzük, hogy tudjuk mit vár tőlünk és nagy lendülettel belevetjük magunkat a feladatba, majd később bosszankodunk és másokat hibáztatunk, ha mégsem felelt meg a munkánk.
Kérdezzünk a másik megértésének szándékával!

A főnökünktől kérdezzük meg, hogy mi az, ami fontos neki ebben a munkában? Mire fogja használni az általunk elkészített munkát, mi a célja ennek a feladatnak? …

Volt egy kollégám, aki előszeretettel élt a kérdezés módszerével, amivel töredékére redukálta a feladatot, amit végül el kellett végeznie. Mivel bevonta az ügyfelet vagy adott esetben engem, az akkori főnökét a megoldási folyamatba azzal, hogy egyeztetett és kérdezett, azt érte el, hogy a kész munka biztosan tetszett a másik félnek, mivel nem érte meglepetés. Nagyjából tudtuk, hogy mit fogunk kapni a nap végén tőle, ő pedig nem dolgozott feleslegesen.

A vezetők nem vezetőnek születnek, hanem azzá faragják őket

„A vezetők nem vezetőnek születnek, hanem azzá faragják őket. A vezetésnek ugyanolyan alapelvei vannak, mint a háborúnak, ezeket pedig tanulmányozni kell”

Montgomery tábornok, a II. világháború szövetséges csapatainak brit parancsnoka

Egy hatékony vezetésről szóló könyvben találtam rá a fenti idézetre, amely nagyon megfogott, elgondolkodtatott. Eszerint bárkiből, aki rendelkezi a megfelelő tudással, lehet vezető, ha emellett elegendő inspiráció és inger éri. És valóban, ha jobban belegondolunk hány népmese és monda, mítosz íródott erre a sémára: az egyszeri szegény legényből lett a népet felvirágoztató új hadvezér, hős. A moziba járó közönség mostanság a Halhatatlanok c. filmben láthat egy hasonló történetet, amely nagyon szépen bemutatja, hogy miként lesz egy egyszerű fiúból, Thészeuszból a görög hadsereg utolsó reménye, hőse és vezére, Hellasz megmentője. Mi kellett ehhez: Zeusz, öreg ember alakjában felvértezte a hadászati tudományokkal, kitanította, kiképezte, erősítette, edzte – azaz az alap tudást beléplántálta. Aztán az ellenség tett róla, hogy kellőképpen érintett is legyen, majd a jósnő hite és a beteljesülő jóslatok (nevezhetjük ezeket pozitív visszacsatolásoknak) erőt és hitet adtak neki ahhoz, hogy véghezvigye küldetését, és maga mellé állítsa, lelkesítse, motiválja a körülötte lévő embereket. Végül a maroknyi seregnek is olyan lelkesítő beszédet tudott mondani, amely után egyként és hősként vonultak a halálba.

Nyilván nem minden vezetőnek kell egyben hősnek is lennie, és a halálba vezetnie csapatát, de néhány alapvető készséggel nem árt, ha felvértezi magát az, aki hatékony vezető kíván lenni:

1. delegálás, azaz a feladatok helyes kiosztása (kiválasztva a legrátermettebb személyeket)
2. hatékony kommunikáció csapattagokkal (mindenki pontosan tudja mi a dolga)
3. beosztottak kellőképpen motiválása (mindenkinek érdekében álljon az adott munka elvégzése)

Azonban a fenti hármast hiába tudja egy vezető zseniálisan működtetni a hatékonysághoz még elengedhetetlenül hozzátartozik a csapattagok bizalma és tisztelete - amit sokszor jóval nehezebb megszerezni, mint a tárgyi tudást. A vezetés elemi része az egyénekből álló csoport szerves egységgé alakítása is.

Ön hogy áll ezzel?

Vezetőként megteremtette a kölcsönös tisztelet és bizalom légkörét?

Ha összehívná csapatát, és megkérdezné, jó vezetőnek tartják-e, biztató lenne a válaszuk?

Egyáltalán fel merné tenni ezt a kérdést nekik?

És ők mernének őszintén válaszolni?

Mit mondanának?

Hogyan tegyünk szert nagyobb magabiztosságra?

Először is „cseréljünk szemüveget”! Sokszor túl kritikusan szemléljük saját magunkat, felnagyítjuk mindazt, amit nem tudunk, ami nem vagyunk és alulbecsüljük mindazt, amire képesek vagyunk.

Ahhoz, hogy eligazodjunk, elhelyezzük magunkat a világban, önkéntelenül is összehasonlítjuk magunkat másokkal. Tegyük ezt módjával és reálisabban. Mindig lesznek nálunk okosabbak, ügyesebbek, szebbek, tehetségesebbek és lesznek kevésbé okosak, ügyesek és tehetségesek, stb.

Ami rendelkezésünkre áll, azzal tudunk valamit kezdeni.

De azzal kezdjünk is valamit!

Hogyan?

Nézz magadra szeretettel. Lásd meg magadban azt az egyedit és megismételhetetlent, ami vagy. Örülj neki. Senki nem érthet meg téged, úgy, ahogy te magadat, senki nem érezheti át a te érzéseidet vagy élheti át ugyanúgy ugyanazokat az élményeket. Egy van belőled.

Vedd észre az értékeidet!

Mi az, ami különlegessé tesz?

Mit becsülsz magadban?

Mire vagy büszke?

Mit szeretsz magadban?

Miben fejlődtél? Mi mindent tanultál már meg?

Válaszold meg ezeket a kérdéseket.

És támaszkodj ezekre, legyenek ezek a magabiztosságod pillérei.

Fontos, hogy legyenek céljaid, hogy tudd, hogy merre tartasz, és tégy erőfeszítéseket a céljaid elérése érdekében.

Az úton érnek kudarcok és sikerek. Mind egy-egy tapasztalás.

Tanulj a tapasztalatokból és legyél tudatos.

A nehézségek érettebbé tesznek, mélyítenek.

Kellenek ahhoz, hogy az legyél, aki ma vagy.

Figyelj az egyensúlyra!

Ha túlhajtjuk magunkat, nem figyelünk az egyensúlyra, az is ronthat a magabiztosságunkon. Tiszteljük magunkat is, (ahogy másokat is).

A fizikai, érzelmi, lelki és szellemi igényeinkre is figyelnünk kell ahhoz, hogy egyensúlyban legyünk. A pihenésnek és töltekezésnek is megvan az ideje, helye, szerepe az életünkben.

Stephen R. Covey írja a Kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása c. könyvében, hogy akkor tudunk jól „termelni”, ha a ”termelőképességünkre” is kellő figyelmet fordítunk. A hatékonyság titka e kettő egyensúlyában rejlik.

Végezetül, ha rendben vagy magaddal, több figyelmet és törődést tudsz adni másoknak, nyitottan, kevesebb előítélettel és nagyobb bizalommal tudsz másokhoz fordulni, ami jó hatással van a kapcsolataidra.

A pozitív visszajelzések pedig erősítik a magabiztosságot.

A magabiztosságunk belőlünk fakad.

Érdemes dolgozni magunkon!