Honnan jön az egész, mi a motivácónk...

Túl vagyunk egy versenyszezonon, és érdekes módon idén nagyon sokan tették fel nekem a kérdést, hogyan is kezdtem, honnan is ez az egész? Vagy csak idén jobban meghallottam ezeket a kérdéseket? Végül is mindegy…

Mindenkinek vannak gyermekkorában nagy álmai, nagy tervei, és szinte minden gyermek tudja pontosan, mi is akar lenni, ha nagy lesz és felnő. Esetemben felváltva akartam régész vagy állatorvos lenni, sokszor a kettőt egyszerre. Véletlenül sem gondoltam, hogy táncos akarok lenni, csak szimplán imádtam a zenét, és mindig táncoltam rá, mindegy, hogy otthon voltunk, vagy esküvőn, később az iskolában.

Idősödve, a pályaválasztás felé haladva sorra vettem mindent, amihez kedvem volt és próbáltam összefésülni azzal, amikben jó voltam, és ennek jegyében választottam a mérnöki pályát, majd ott a tanári szakot is felvettem másoddiplomának, és mindent ki akartam próbálni, ami tetszett szimpatikus és izgalmas volt. Aztán szépen szűkült a lista, kerestem mi is a hivatásom, mi az, ami hosszú távra szólít meg, és ott is tart, újabb és újabb kihívásokat, örömöket, pozitív visszajelezéseket ad.

Egy dolog volt mindig ott és ugyanaz, a zene, a tánc. Semmi különös, csak amit az ember mindig is szeretett, és amiben ügyes volt… Láttam táncosokat, előadásokat, filmeket, és mindig ott volt az a zsigeri érzés, hogy igen, ez valami, ez aztán ott van. De hát én már másfelé indultam, és ezt úgyis korábban kellett volna elkezdeni…

Diplomázás után ismertem meg két versenytáncost, akik aztán hozzásegítettek életem első, igazi sajátélményéhez a versenytánc terén, ami szinte megvilágosodásként hatott: Nekem ez kell!!! Tőlük kaptam azt a mondatot, hogy „Ha úgy érzed, erre születtél, akkor hajrá, mutasd meg! Légy az, akinek látszani szeretnél, aki lehetsz!” És azonnal átformálta az életemet, mert ez lett az a hajtóerő, ami az eddigi útkeresésemet egy csapásra mederbe terelte, megregulázta.

Sokkal tudatosabbá váltam munkámban, munkáimban, hiszen lett egy cél, amiért dolgoztam, és egy irányvonal, aminek mentén csináltam azt, amit – ekkorra már rájöttem – mindig is szerettem volna. Megismerkedtem a tervezés fogalmával, hiszen versenytáncolni akkor van értelme, ha az ember versenyez is, és ezekre fel kell készülni, utána új fejezetet nyitunk, új lépések, koreográfiák jönnek, vezet az egész előre, valahová, ami addig még csak nem is álmodtam, hogy nekem is lehetséges. Olyan területek és energiák nyíltak meg, aktivizálódtak életemben, melyek előtte ismeretlenek voltak. És ha a Flow egyszer beindul, akkor az viszi tovább az embert.

Versenyzésen keresztül ismertem meg Sabine Karkót (http://www.tanzmentalcoach.com), akinél találkoztam a coaching, mentáltréning fogalmakkal, és ismertem meg azt a módszertant, aminek talán a legtöbbet köszönhetem eddigi életem, pályafutásom minden területén. Nála, általa ismertem ’Nine Step Connection Model’ (Winkelhuis, 2001), mely a táncosok összekapcsolódását, az együttes munkához szükséges eszményi tudatállapot megteremtését teszi lehetővé; illetve az autogén tréninget.

Tánc pályafutásomon előrébb haladva, jobb és előkelőbb helyezéseket elérve többen kerestek meg minket azzal, hogy mondjuk már el, mitől is vagyunk olyanok, amilyenek, miként dolgozunk, érjük el eredményeinket, nem tartanánk-e workshopot ebben a témában másoknak is. Táncban nagyon fontos eszközként használjuk a példaképeket, és a másoktól való, más táncosok, művészek példáján keresztül való tanulást. E munkák világítottak rá aztán arra, hogy ha időről időre újragondolom a saját helyem, szerepem, működésem az általam már megismert területeken is, akkor elkezdenek újabb és újabb mintázatok kirajzolódni, megnyitva ezzel a tanulás, fejlődés lehetőségét adott esetben életem más területein is.

 

Ma már nem tudom megmondani, hogy a tánc segített a munkámban (a monotonitás tűrésében, fizikai erőnlétben, a kihívások, stresszhelyzetek kezelésében), vagy fordítva zajlott ez a tanulás. De azt hiszem pont az a lényeg, hogy a sorrendiség mindegy is, maga a dolgok egymásra hatása, az eltérő területek közötti kapcsolódások, szinapszisok létrejötte a fontos, a szintézis, mely hozzásegíti az egyént a kiegyensúlyozottabb működéshez, az egészséges, boldogabb élethez. És ahogyan halad az idő előre, ahogyan bővülnek ismereteim és tudásom mind a tánc, mind munkám, szakmám és kiemelten a coaching terén, úgy vagyok egyre biztosabb abban, a megfelelő motiváció (fenntartás, kezelés), és a különböző területeken megszerzett erősségek átemelése más területekre olyan lehetőségeket ad az embereknek, melyekkel nem élni önmagunk elleni vétek.

Csapatépítés

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy jó pár multinál eltöltött évvel a hátam mögött különféle tréningek, képzések és coachingok sorát járhattam meg. Természetesen volt közöttük sok hasznos is, de olyan is akadt, amiről szinte egy szót se tudnék visszaidézni, és olyan is sajnos, ami inkább rontott a helyzeten, mint javított volna.

A csapatépítés számomra egy nagyon érdekes kérdés. Nem hiszek abban, hogy ha látszik, hogy van egy kicsit döcögősen működő csapat, vagy esetleg egy újonnan létrehozott csoport, kapjanak egy jó kis egy-két napos csapatépítő tréninget és pipa, minden meg van oldva. Jelentem az esetek túlnyomó részében semmi sincs ezzel megoldva. Lehet az akármilyen szuper program akár kinti, akár egy terembéli, ha a csoportot mozgató (és adott esetben negatív irányba vivő) alapvető problémák nem kerülnek ki az asztalra, és tárulnak fel, akkor az csak felületi látszat munka és egyáltalán nem fog tartós, mély változást eredményezni az emberek együttes működésében. Igen ám, de a csapatépítéseknek általában az is célja, hogy érezzék jól magukat a kollégák, szerezzenek együtt pozitív élményeket, ismerjék meg egymást más helyzetben. Ezzel viszont nehezen egyeztethető egy feltáró, őszinte, problémákat kitevő megbeszélés – ami legalábbis az elején biztos nem kellemes és pozitív hangulatú. Na akkor hol az igazság? Mit lehet tenni?

A kérdés, hogy mi a cél? Ha tényleg egy kellemes napot szeretnénk szerezni a csoportnak, akkor nyugodtan el lehet küldeni őket egy un. outdoor tréningre, ahol nem mindennapi helyzetekben kipróbálhatják magukat. Még akár jobban meg is ismerhetik egymást, pozitív közös élményeket tudnak szerezni, sőt még tanulhatnak önmagukról is. Viszont óvatosan bánnék egy ilyen tréninggel, ha már eleve egy feszült légkör van a csoporton belül, hiszen az egyes feladatok ezt még jobban kihangosíthatják, ami aztán pontosan a tréning pozitív hozzáadott értékét rombolja szét teljes mértékben, hiszen inkább csalódott, megalázott, kedveszegett, sértődött kollégák ülnek egymással szemben a végén (ilyenben is volt részem és nem éreztem, hogy most ettől előrébb lennénk az ügy megoldásában, sőt..).

Én úgy látom, hogy az igazi fejlődést, igazi áttörést, csapattá forrást különösen jól tudja támogatni egy csoportos coaching folyamat, ami ugyan lassabb, mint lezavarni egy-két napos tréninget, és sokkal munkásabb a résztvevőknek is, de ha igazán fontos, hogy jól és hatékonyan tudjanak együttműködni, és valóban megértsék a tagok egymás működését, és a közös célt, amiért együtt kell küzdeniük, akkor ez egy nagyon jó eszköz lehet. Érdemes használni és teret engedni neki!

Fiatal Vezetők Akadémiája – egy új programsorozat sikeres indulása (kulisszatitkokkal)

Annyit lehet hallani mostanában, hogy gazdaságunk milyen szörnyű helyzetben van, és hogy ez se, és az se működik, hol a kiút, ha van egyáltalán, érdemes-e még bármit is kezdeni ebben az országban, stb. Szeretnék megosztani egy pozitív ellenpéldát, mely szerint igenis van értelme belevágni új dolgokba, ha valóban jól átgondolt koncepcióról van szó és ha valóban hiszünk a sikerében.

Október közepén megszületett a gondolat a Coaching Team tagjaiban, hogy milyen jó lenne egy olyan programsort összeállítani, ami lefedi azokat a kérdésköröket, amelyekkel legtöbbször találják szemben magukat a fiatal vezetők (fiatal szónak jelen esetben mindkét jelentése releváns: úgyis, mint 40 év alatti, és mint frissen kinevezett). Mivel saját bőrünkön is volt lehetőségünk megtapasztalni, hogy melyek azok a területek, ahol jól jöhet egy kis támogatás, rásegítés, megerősítés fiatal vezetőként, viszonylag hamar kirajzolódtak a témák.

A modul rendszerben felépülő program sajátossága, hogy a tréning és a coaching elemeit olyan szinergiában vegyíti, hogy mindkét módszer legjavát használja fel. A tréningek alatt is arra törekedtünk, hogy minél több gyakorlati elem legyen benne, ezzel teret engedve a tapasztalati tanulásnak.

Ezen felül minden témát egy inspiráló előadással vezetünk fel. A helyzetfüggő vezetés témakörben Litkey Farkast tízszeres Kék szalag győztes vitorlázót kértük fel erre a szerepre, aki érdekes párhuzamot mutatott a sportolói csapat kézben tartása és a gazdasági szervezet vezetése között. A vezetői énmárka blokknál Ferjancsik Domonkos világbajnok vívó többek között a belső hit és a kitartás fontosságáról beszélt, amelyek a nehezebb időszakon átsegítenek.

Polgár Attila az első modul trénere a helyzetfüggő vezetést járta körbe a résztvevőkkel, sok-sok gyakorlattal, példával és elméleti háttérrel együtt.

A második modul a vezető személyiségével foglalkozott. Milyen értéket nyújt a vezető, hogyan hat a munkatársaira. Játékokon, feladatokon keresztül, saját tapasztalatok és élmények gyűjtésével fedezhették fel a vezetők az erősségeiket és esszenciájukat és tudatosították az énmárkájuk pilléreit.

A kétnapos tréninget követően indulnak az egyéni coaching folyamatok, amelyek a személyre szabott vezetőfejlesztés kulcs elemei.

Nagyszerű érzés volt együtt dolgozni azokkal a fiatal vezetőkkel, aki azzal a szándékkal jöttek hozzánk, hogy még jobbak legyenek, fejlődjenek. Köszönjük nekik a bátorságukat és elszántságukat, és hogy ennyire beleadták önmagukat!

Zárásként szolgáljon néhány visszajelzés a részvevőktől:

„A két nap, amit a tréningen töltöttem, lehetőséget adott arra, hogy kiszakadjak a mindennapi munkámból és elgondolkodjam azon, hogy mik az erősségeim és miben tudok javítani vezetőként. Elindított bennem sok gondolatot, és a többiektől is sok inspirációt merítettem. Szívből ajánlom minden fiatal vezetőnek, aki megújulni vágyik. Köszönöm, hogy itt lehettem!”

Béres Melinda, ügyvezető igazgató, Béres Szőlőbirtok Kft./ Béres Zrt.

„Nagyon jó volt a hangulat és az anyag is. A feladatok úgy lettek összeállítva, hogy a különböző területekről érkező fiatal vezetők nagyon gyorsan megnyíltak egymás előtt is, és jó hangulatban zajlott a tréning.”

Baka István szegmens vezető, Knorr Bremse Hungária Kft.

Satuban

7 év középvezetői tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, én sokszor éreztem magam satuban. Szinte mindennapos volt az a két oldalú nyomás, ami pozíciómban ért engem vezetői tevékenységem során. A kezdetekkor nehéz is volt feldolgozni mindazt a stresszt, amit ez a középen helyezkedés okozott számomra. Kezdő vezető voltam és fiatal nő, minden igyekezetemet felemésztette a megfelelési kényszer egyrészt a felső vezetés felé, másrészt a csapatomnak.

Aztán belerázódtam. Megtanultam a tulajdonostól és a felső vezetéstől érkező különböző rendű, rangú és súlyú utasításokat, szemléletváltásokat, stratégiákat, projekteket helyén kezelni és úgy végrehajtani és végrehajtatni, hogy a csapatom ebből a folyamatos változásból és váltásból mindig a lehetőségeket lássa meg leginkább. Megtanultam azt is, hogyan kell a közel 100 fős csapat napi szintű problémáit, kéréseit priorizálni, megoldani, emberek közti ellentéteket kezelni.

Mindezt úgy, hogy kezdő vezetőként magam is tanultam. Szinte minden vezetői dilemma rám zúdult és nem külön-külön, hanem ahogy kell, csőstől, egyszerre. Küzdöttem az időgazdálkodással, a delegálással, a motiválással, a kommunikációval. Szinte a munkahelyemen éltem, felborult a magánéletem, nehezen küzdöttem meg a stresszel.

Ráadásul, mint minden kezdő vezetőt, engem is tréningről tréningre küldtek, hogy gyorsan és hatékonyan fejlesszem vezetői tárházamat. Persze minden tréningen tudtam, hogy igen erre is, meg arra is szükségem van, de ott motoszkált bennem, hogy mikor fogom én mindezt átültetni a vezetői gyakorlatomba, mikor folyton-folyvást tüzet oltok?!

Vezetői mivoltom első másfél évében rengeteg alkalommal éreztem úgy, hogy mindjárt rám szakad az ég.

Manapság sokszor és sok helyen elmondom azt, hogy akkor, ott nagyon kellett volna nekem egy coach. Ugyan így is megoldottam, persze, hiszen sorba tettem a feladatokat és kitartóan végig jártam az utamat, de mégis.

Mindez csak most tűnik ilyen egyszerűnek. Ki tudja hány és hány zsákutcát, elhibázott döntést, téves stratégiát kerülhettem volna el, ha egy jó coach támogat? Mennyibe is került cégemnek az én „tanulópénzem”?

Én hiszem, hogy a coach támogatásával legalább egy fél évvel korábban értem volna meg a vezetői feladatokra úgy, hogy az a vállalat és az általam vezetett csapat megelégedésére egyaránt szolgált volna. Hiszem, hogy a számszerűsített, elvárt eredményeket korábban is hoztuk volna a csapattal. Talán még sportolni is eljutottam volna néha, hogy levezessem a stressz, és még az is lehet, hogy az akkori barátom nem hagy el, mondván engem csak a munkám érdekel.

Coachként ma hivatásomnak tekintem a fiatal, kezdő vezetők támogatását. Értem és érzem miről beszélnek, amikor úgy kezdik: „Ez biztosan hülyeség és más vezetők simán megoldják, de….”

Milyen dilemmák megoldásában tud egy coach a fiatal vezetőnek támogatást nyújtani?

Hogyan kezelje a rá zúduló feladatokat, hogyan priorizáljon?

Hogyan adjon megfelelő formában visszajelzést a munkatársaknak a teljesítményükre vonatkozóan?

Hogyan kommunikálja a munkatársakat érintő kellemetlen döntéseket?

Milyen módon alakítson a korban és nemben, illetve szaktudásban eltérő beosztotti gárdából igazi csapatot?

Hogyan tud motiváló környezetet teremteni?

Hogyan tudja a nagyfokú stressz megfelelően feldolgozni?

Miként tudja idejét a leghatékonyabban beosztani?