Egy edző bőrébe bújt motivátor

Angliában töltöttünk néhány napot barátainknál. A kisfiúk elkezdett járni egy gyermekek számára tartott küzdősport edzésre. Mesélték szülei, hogy nagyon tetszik neki, és már az első óra után teljes gőzzel, lelkesedéssel mondta, hogy ő ezt szeretné csinálni, ide szeretne járni. Nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen is lehet ez az edzés (annál is inkább mert a szintén öt éves fiamnak valami hasonlót keresnénk itthon, gondoltam nem árt, ha ő is megnézni, hogy miről is van szó).

Elmentünk, mert az edzőterem úgy van kialakítva, hogy a szülőknek van fenntartott hely a szélén székekkel, ahol végignézik csemetéjüket.

A hely első látásra nem volt túl bizalomgerjesztő, egy hűvös, rideg edzőterem, fehérre meszelt falak, oldalt számtalan bokszzsák. Mikor megérkeztünk még tartott az előző edzés. Már akkor feltűnt, hogy a gyerekek nagyon szívesen vesznek részt az órán, hihetetlen lelkesek, szinte lesik, hogy mi lesz a következő feladat, és nagy lendülettel dolgoznak. Aztán elkezdődött kis vendéglátónk órája (azaz félórája) is. A köszöntés, egymás üdvözlése komolyan, szertartásosan zajlott, mint a felnőtteknél. A bemelegítés viszont már úgy, hogy szívem szerint én is felpattantam volna a székről és beálltam volna a gyerkőcök közé. Ugyanis nem unalmas köröket futottak, négyütemű fekvőtámaszoztak, stb., nem-nem az edző elvarázsolta őket, egy dzsungelbe utaztak, ahol úgy kell futniuk mint a gepárd, az ágak elől le kell húzni a fejüket, a köveket át kell ugrani, és ha jön a medve, akkor mozdulatlanul csendben kell maradni, viszont a következő percben már oroszlánokká váltak és úgy kell üvöltve támadni, mint egy igazi vérbeli nagymacska. Nagyon élvezte az egész társaság. És a többi feladat is úgy épült egymásra, mint egy nagyon jól megkomponált edzésterv. Rengeteget dicsért, mindenkire nagyon odafigyelt, ha valami nem ment valakinek külön odament, elmagyarázta neki, és ha sikerült, akkor a megfelelő pozitív visszacsatolás is megérkezett. Öröm volt nézni a munkát, hogy ezek a kis emberkék hogyan igyekeznek, hogyan hozzák ki magukból a legtöbbet, mindezt nagyon fegyelmezetten, bátran, önbizalommal teli, mert olyan hangulat, légkör ölelte őket körül, ami erre inspirálta őket. Nagyon nagy élmény volt, és jelentem szépen meg is hatódtam, könnyekkel lett teli a szemem.

Hiszen valóban ennyi lenne a titok, ennyin múlik, hogy miként teljesítünk, hogyan állunk helyt az iskolában, munkában, feladatainkban. Azt hiszem egy vérbeli edzőt, coachot láthattam munka közben. Aki mindezt könnyedséggel, a gyerekekre hangolva, teljes figyelmét nekik szentelve azon igyekezett, hogy az óra résztvevőit úgy vezesse, hogy közben ők azt élvezzék, de mégis tanuljanak sokat és kifáradjanak, hiszen erejük legjavát teszik bele. És hogy mindezt miért, mert a cél az övék volt, szerették és tetszett nekik, amit kértek tőlük, érezték a figyelmet, biztonságot és megkapták a megfelelő elismerést a jó teljesítményért.

Igen, így megéri dolgozni, így megéri teljesíteni, hajtani. Egyelőre még csak reménykedek, hogy itthon is találunk ilyen gyöngyszemeket, edzőket, mindenesetre aki emberekkel foglalkozik, motivál, feladatot ad nekik, azoknak melegen ajánlom, hogy jusson néha eszükbe ez a kis történet és próbáljanak a mindennapokba belecsempészni néhány ötletet belőle. Lehet azt a munkát úgy is kiadni, hogy a kollégák szinte alig várják, hogy hozzákezdjenek, lehet úgy is kérni, hogy tudják miért is dolgoznak, lehet úgy is fegyelmezetten dolgozni, hogy közben odafigyelünk egymásra, és ha valakinek nem megy valami, akkor begyakoroljuk együtt, viszont ha már sikerül neki, akkor kötelezően jár érte a pozitív visszacsatolás, dicséret. Sok sikert ehhez mindenkinek, higgyék el megéri!!!

Coaching Team a Coaching Héten

A mai bejegyzés egy kicsit rendhagyó lesz. Most van a Coaching Hete világszerte. A héten számtalan coachinggal kapcsolatos rendezvény, megmozdulás, megjelenés, riport, stb. történik zajlik szerte a nagyvilágban és természetesen kis hazánkban is.
A Coaching Team tagjai is aktívan jelen vannak és ezen a héten különösen azon dolgoznak, hogy minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni, hogy mi is az a coaching valójában illetve népszerűsíteni, terjeszteni tudjuk tovább.
Ott voltunk a 2011-ben készült nemzetközi coach felmérés hétfő reggeli prezentációján, ahol számos érdekes adatot megtudhattunk nemzetközi tendenciákról, illetve a hazai trendekről. Ahogy a képen is látható az ICF Magyar Tagozatának idei elnöksége között Bite Barbara is megjelenik, mint az idei titkári pozíció betöltője. (Mivel eddig ezen a fórumon még nem tudósítottunk ezen örömteli eseményről, ezennel is szívből gratulálunk neki!)
Kedden az éves Coach Konferencián szintén képviselte magát a Coaching Team.
Mai napon, szerdán a Jazzy rádióban este 19-20 óra között a dr. Jazzy műsor keretében egy beszélgetés lesz hallható Lerf Andreával fiatal vezetőkről, stresszkezelésről, motivációról és egyéb mindennapjainkat érintő témákról. A beszélgetés a Jazzy Rádió on-line oldalán is követhető lesz, illetve igyekszünk minél hamarabb kitenni a weboldalunkra is.
És még nincs vége a hétnek...
Folytatás következik!

Álmok és ébredések - Siklós Barbara stíluscoach írása

Életünk ébredésekből és visszaalvásokból áll: minden reggel felkelünk, és minden este lefekszünk (jó esetben).

De ugyanúgy igaz ez nagybetűs Életünkre is: vannak időszakok, amikor téli álmot alszunk, hagyjuk, hogy sodorjanak a hétköznapok, nem azt csináljuk, amit szeretnénk, de nem teszünk ellene, mert vagy nincs erőnk vagy nincs motivációnk vagy mert nem is érzékeljük, hogy éppen ebben a fázisban vagyunk.

Majd jönnek szakaszok, amikor felébredünk, ráeszmélünk, hogy nem vagyunk boldogok, valami hiányzik az életünkből, váltani kellene, más életre vágyunk és kezünkbe vesszünk az irányítást.

Eddigi éveimet én is e két „állapotra” tudnám osztani.

Gyermekkorom egyértelműen az ébredésről szólt: rácsodálkozás a világra, tanulás, boldog családi élet, mindennapok egy idegen országban, rengeteg-rengeteg tapasztalás.

A negatív váltás, emlékeim szerint valamikor 16-18 éves korom körül kezdődött és állt be. Hosszú, telet-nyarat átölelő „ébren-álomba” zuhantam. Sodródtam a mindennapokkal. Beleragadtam egy hosszú, de jövőtlen kapcsolatba. Éber Csipkerózsikaként tengődtem. Nem a saját életemet éltem, nem voltam saját magam, de mégsem érett meg bennem a változás iránti vágy. A munkahelyem nem volt se rossz se nem jó, be kellett járni, nem gondolkoztam a miértjén. Amikor az ember az álom szakaszban van, nem érzékeli, hogy ez így nem jó. Majd amikor elkezdi piszkálni valami belülről, akkor ébred rá, hogy lépni kellene valamerre. Ilyenkor általában még nem tudjuk merre?)

A változás szele 2000 tájékán csapott meg először, de igazán csak 2004-ben kezdődött el. Ekkor kezdett el mozgolódni a belső gondolat, hogy valami nincs a helyén, nem kerek az életem. Ekkor kezdtem el keresni egy új irányt és egyben kezembe venni az irányítást. Ekkor kezdtem el a realitás talaján álmodni, hogy aztán ezek az álmokat célokká majd valósággá alakítsam át.

Leültem és átgondoltam, mit szeretnék elérni ebben az életben, mik az álmaim, hogyan szeretném érezni magam, amikor idős koromba visszanézem majd és értékelem Életemet. Ez az utolsó gondolat adott egy hatalmas lökést: a papíron ugyanis az állt: „Ha visszatekintek majd életemre, vállon veregethessem magam és azt mondhassam: Jól csináltad öreglány!”

Az álmok viszont, álmok maradnak, ha nem indulunk el a megvalósítás útján és nem alakítjuk őket át célokká: kézzel fogható, reális, mérhető, időben meghatározott, motiváló célokká.

Ha ezek megvannak nincs más hátra, mint meg is valósítani őket, hogy a célok valósággá alakuljanak át. Ehhez viszont kitartás és erő szükséges.

Az alábbiakban összeszedtem a lépéseket, ahogyan én haladtam az álmok>célok>valóság evolúciós fokain.

1. Írj egy listát az álmaidról. A legapróbbaktól a legnagyobbakig. Ezt a listát folyamatosan bővítsd, vedd elő újra és újra, olvasgd és ízlelgetem. Nincs „cikis” vagy „béna” álom. A TE álmod, ezért számodra a legfontosabb. (nálam pl. szerepel az álom-listán egy motorcsónakkal történő száguldás a tenger közepén, miközben Jan Hammer „Crockett’s theme-jét hallgatom )
2. Rangsorolj. Nézd meg, melyik álom számodra a legfontosabb, melyiken szeretnél rögtön elkezdeni dolgozni. Kezdetben indulj el hát egy álom nyomvonalán. Ha már gyakorlottabb leszel, több álom megvalósításán is munkálkodhatsz egyszerre.
3. Majd kezd el a kiválasztott álmot célokká alakítani: hogyan éred el az álmod? Milyen célokat kell kitűznöd és elérned, hogy az álom valóra váljon? Fogalmazd meg a lépéseket. (az én esetemben pl. – csak, hogy egy kézzel fogható esetnél maradjunk – azt jelenti, hogy be kell szereznem a dalt; be kell szereznem egy lejátszó eszközt, amin hallgathatom; el kell jutnom egy tengerparti helyre, ahol van motorcsónak bérlési lehetőség)
4. És végül jön a megvalósítás szakasz, amikor is a kitűzött célokat megvizsgáljuk és megtervezzük a lépéseket, hogy az álom valósággá váljon. (hogy továbbra is a saját példámnál maradjak: beszerzem az eszközöket és felkutatom, hol lehet motorcsónakot vezetni. Befizetem az utat a helyszínre, összegyűjtöm a pénzt)

Persze az én példám nagyon egyszerű és ez csak egy módja álmaink valóra váltásának, de általában egy komoly álom megvalósítása évekbe is telhet. Így elhagyhatatlan emberi tényező a kitartás, és ami még fontosabb, az elég vonzó álom.

Útravalóul álljon hát itt egy elraktározandó idézet Leon Suenens bíborostól:

„Boldogok azok, akik álmodnak és készek arra, hogy megadják az árát annak, hogy álmaikat valóra is váltsák."

Játékra márpedig nincs időm, lefoglalnak a mindennapok

A napi rutinban, a teljesítés és célok világában könnyen kizárjuk az életünkből a játékot és a szórakozást. Hivatkozhatunk arra, hogy nincs pénzünk, rossz az idő vagy magánéleti gondunk van, netán munkahelyi problémák nyomasztanak. Valójában bármi is a helyzet, rajtunk múlik, hogy mennyi örömöt és játékot engedünk be a mindennapjainkba. Olyan az élet, amilyenné tesszük. Vannak adott keretek, az igaz, de ezeket a kereteket mi töltjük fel tartalommal.

A Psychologies magazine januári számában van egy hosszabb összeállítás erről a témáról. Dr Stuart Brown, pszichiáter szerint a játék, szórakozás ellentéte nem a munka, hanem a lehangoltság és fásultság. A játékra való képesség – az, hogy teljesen át tudjuk adni magunkat egy számunkra örömteli tevékenységnek különösebb cél nélkül – egyaránt fontos az érzelmi és fizikai jóllétünk szempontjából.

Míg a gyerekekben hatalmas a kíváncsiság és a játékosság, amely egyébként segíti őket abban is, hogy gyorsan tanuljanak, addig nekünk felnőtteknek sokszor nehéz kikerülni a hétköznapi rutinból és hajlamosak vagyunk „egy programot futtatni”, amiben a kötelező vagy annak vélt dolgok szerepelnek elsősorban, pedig a játék öröme energiát, jó kedvet ad és frissen tart. Az átélt pozitív érzések, élmények boldogabbá tesznek. Ha betáblázzuk magunkat, egyszerűen nem marad hely a spontán dolgokra, lankad a kíváncsiságunk, csökken a nyitottságunk és belefásulunk a napi rutinba. Az élet nem lesz más mint kötelező dolgok sora.

Szükségünk van olyan élményre, olyan időtöltésre is, amely egyszerűen csak jókedvre derít és nincs különösebb célunk vele, nem tartozik feltétlen sem a hasznos, sem a szakmai-szellemi fejlődésünket szolgáló kategóriába.

Mit tegyünk, ha szeretnénk több „mókát-kacagást” vinni az életünkbe?

A cikkben azt javasolják, hogy készítsünk egy listát mindazokról a dolgokról, tevékenységekről, amit élveztünk csinálni gyerekként és vessük össze azokkal, amik jelenleg örömöt adnak a számunkra. Próbáljunk becsempészni gyerekként kedvelt tevékenységeket a mindennapjainkba.

Minden nap csináljunk valamit máshogy, próbáljunk ki valami újat, pl. új útvonalon menjünk a munkába, együnk ebédre valami mást, mint amit általában szoktunk, stb. Mozduljunk ki a megszokott kerékvágásból. Ha így teszünk, ha valamit máshogy csinálunk, akkor Ben C Fletcher professzor szerint elkezdünk máshogy gondolkodni és ennek hatására változik az életünk is.

Minél rugalmasabbak vagyunk, minél kevésbé vagyunk a megszokásaink rabjai, annál inkább alkalmazkodunk a különböző helyzetekhez. Ez a rugalmas hozzáállás, alkalmazkodás összefügg a játékra való nyitottsággal is.

Annyi minden rejlik az életben, bátran próbáljunk ki új dolgokat, ébresszük fel magunkban újra a gyermeki kíváncsiságot, és érezzük jól magunkat.

Fiatal Vezetők Akadémiája – egy új programsorozat sikeres indulása (kulisszatitkokkal)

Annyit lehet hallani mostanában, hogy gazdaságunk milyen szörnyű helyzetben van, és hogy ez se, és az se működik, hol a kiút, ha van egyáltalán, érdemes-e még bármit is kezdeni ebben az országban, stb. Szeretnék megosztani egy pozitív ellenpéldát, mely szerint igenis van értelme belevágni új dolgokba, ha valóban jól átgondolt koncepcióról van szó és ha valóban hiszünk a sikerében.

Október közepén megszületett a gondolat a Coaching Team tagjaiban, hogy milyen jó lenne egy olyan programsort összeállítani, ami lefedi azokat a kérdésköröket, amelyekkel legtöbbször találják szemben magukat a fiatal vezetők (fiatal szónak jelen esetben mindkét jelentése releváns: úgyis, mint 40 év alatti, és mint frissen kinevezett). Mivel saját bőrünkön is volt lehetőségünk megtapasztalni, hogy melyek azok a területek, ahol jól jöhet egy kis támogatás, rásegítés, megerősítés fiatal vezetőként, viszonylag hamar kirajzolódtak a témák.

A modul rendszerben felépülő program sajátossága, hogy a tréning és a coaching elemeit olyan szinergiában vegyíti, hogy mindkét módszer legjavát használja fel. A tréningek alatt is arra törekedtünk, hogy minél több gyakorlati elem legyen benne, ezzel teret engedve a tapasztalati tanulásnak.

Ezen felül minden témát egy inspiráló előadással vezetünk fel. A helyzetfüggő vezetés témakörben Litkey Farkast tízszeres Kék szalag győztes vitorlázót kértük fel erre a szerepre, aki érdekes párhuzamot mutatott a sportolói csapat kézben tartása és a gazdasági szervezet vezetése között. A vezetői énmárka blokknál Ferjancsik Domonkos világbajnok vívó többek között a belső hit és a kitartás fontosságáról beszélt, amelyek a nehezebb időszakon átsegítenek.

Polgár Attila az első modul trénere a helyzetfüggő vezetést járta körbe a résztvevőkkel, sok-sok gyakorlattal, példával és elméleti háttérrel együtt.

A második modul a vezető személyiségével foglalkozott. Milyen értéket nyújt a vezető, hogyan hat a munkatársaira. Játékokon, feladatokon keresztül, saját tapasztalatok és élmények gyűjtésével fedezhették fel a vezetők az erősségeiket és esszenciájukat és tudatosították az énmárkájuk pilléreit.

A kétnapos tréninget követően indulnak az egyéni coaching folyamatok, amelyek a személyre szabott vezetőfejlesztés kulcs elemei.

Nagyszerű érzés volt együtt dolgozni azokkal a fiatal vezetőkkel, aki azzal a szándékkal jöttek hozzánk, hogy még jobbak legyenek, fejlődjenek. Köszönjük nekik a bátorságukat és elszántságukat, és hogy ennyire beleadták önmagukat!

Zárásként szolgáljon néhány visszajelzés a részvevőktől:

„A két nap, amit a tréningen töltöttem, lehetőséget adott arra, hogy kiszakadjak a mindennapi munkámból és elgondolkodjam azon, hogy mik az erősségeim és miben tudok javítani vezetőként. Elindított bennem sok gondolatot, és a többiektől is sok inspirációt merítettem. Szívből ajánlom minden fiatal vezetőnek, aki megújulni vágyik. Köszönöm, hogy itt lehettem!”

Béres Melinda, ügyvezető igazgató, Béres Szőlőbirtok Kft./ Béres Zrt.

„Nagyon jó volt a hangulat és az anyag is. A feladatok úgy lettek összeállítva, hogy a különböző területekről érkező fiatal vezetők nagyon gyorsan megnyíltak egymás előtt is, és jó hangulatban zajlott a tréning.”

Baka István szegmens vezető, Knorr Bremse Hungária Kft.

Minőségi kérdezés fontossága, avagy kérdezés nélkül nincs tanulás

 

Tegnap egy igen inspiráló interaktív előadáson vettem részt az ICF magyar tagozata szervezésében.

Action learning tanulócsoportból kaphattunk egy kis ízelítőt, illetve saját bőrünkön érezhettük, hogy milyen nehéz hatékonyan benne lenni egy ilyen folyamatban, mennyi hasznos gondolatot tud elindítani.

Sok érdekes információ és tapasztalás közül egy gondolata Steve Mellaunak - az előadónak – azóta is a fejemben motoszkál, ezért úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzés is erről fog szólni.

Felnőttek elfelejtenek kérdezni, és ahol nincs kérdezés ott nincs tanulás.

Ha megfigyelünk gyerekeket, akkor főként 4-6 éves korban a kommunikációjuk túlnyomó része kérdésekből áll (saját tapasztalatból is mondhatom most lesz 5 éves a nagyobbik fiam). Minden érdekli őket, mindenre kíváncsiak, buzog bennük a tanulási, a megismerési, a felfedezés vágy. Számukra a legtermészetesebb dolog, hogy kérdeznek, kérdeznek, kérdeznek. És bizony falhoz tudnak minket állítani néhány érdekes kérdésükkel, kisfiam elmúlt napi kérdéseiből néhány példa.: a szivecskét miért rajzoljuk úgy ahogy, amikor az emberi szív nem is úgy néz ki, a pingvineknek miért olyan nagy a hátsófelük, az emberi agy sárga belül, mi dönti el, hogy jót vagy rosszat álmodunk, stb.

Mivel nekik még sok az újdonság az életben, a legtermészetesebb dolog, hogy rákérdeznek olyanokra is, amiket mi felnőttek már megszoktunk, hogy úgy van, már megtapasztaltuk, hogy annak az a rendje, és eszünkbe se jutna megkérdőjelezni. De miért is? Mert egyszer régen mi is feltettük ezeket a kérdéseket, akkor megkaptuk rá a válaszokat, megtanultuk, hogy az úgy van és elfogadjuk most már kész tényként. És kialakult bennünk egy csomó gát, gátlás, hogy ha még eszünkbe is jut akár egy-egy megbeszélésen egy jó kérdés, akkor se tesszük fel, mert mit fognak majd hozzá szólni.

Pedig az igazán nagy ötletek akkor születnek, ha kilépünk ezekből a jól megszokott szabályokból, tényekből, és mögé merünk nézni, van bátorságunk megkérdőjelezni olyanokat, amiket eddig csak elfogadtunk, mert mondták, mert az úgy van már régóta. És igen, ez persze azzal jár, hogy nekünk is ki kell lépni a komfort zónánkból – hát valamit valamiért...

De úgy tűnik megéri, hiszen, ha ez nem tette volna meg anno pl. Steve Jobs, akkor most nem lenne Ipod, nem lenne MP3 lejátszó.

A szabályok jók és kellenek, hiszen nélkülük nehezen tudnánk együtt élni, civilizált társadalmat alkotni. De az igazán nagy dolgok akkor születnek, ha a megszokott rendet megkérdőjelezi valaki és veszi a bátorságot, hogy kipróbálja, hogy lehet-e másként is csinálni, úgy hogyan működik.

Ehhez azonban fel kell vállalni azt is, hogy néha bizony hibázunk, lehetnek rossz döntések is. Nyitottnak kell lenni az újra, az új megoldásokra, a többiekre, a környezet tudására, visszajelzéseire, a minket körülvevők által feltett kérdésekre. Ez nem azt jelenti, hogy engedjük magunkat befolyásolni, de a kívülállók sokszor láthatnak olyat, amit mi esetleg nem is látunk, hiszen annyira involválódva vagyunk, saját szemüvegünkön keresztül látunk csak rá a problémára.

Zárásként arra bátorítanék mindenkit, hogy kérdezzünk! Ha van egy nehéz helyzet, amiben már régóta őrlődünk, akkor keressük elő magunkban az 5 éves énünket, és nézzünk rá úgy a dolgokra, ahogy akkor tettük. Kérdőjelezzük meg a kőbe vésett szabályokat, tegyünk fel kérdéseket magunknak és a körülöttünk lévőknek is. Egy próbát megér – érdekes tapasztalás lehet.

Karácsonyra hangolódva

Az év végi hajrá sokunknak ismerős fogalom. Ez egy sűrű időszak, mind a teendőket tekintve, mind érzelmileg. Könnyen túlvállaljuk magunkat és kimerülünk, mire elérkezik a karácsony estéje.

A karácsonyi ünnepek, amit szeretteinkkel töltünk, lelki feltöltődést, örömöt, meghittséget, a szeretet és az összetartozás érzését adják, ha nem feszítjük túl magunkat, és lelkileg is rá tudunk hangolódni az ünnepre.

Ne hagyjuk, hogy az esetleges „kell”- gondolatok és irreális elvárásaink magunkkal (és/vagy másokkal) szemben eluralkodjanak rajtunk.

Ha netán azt észleljük magunkon, hogy egy programot futtatunk, miszerint meg kell tisztítani az ablakokat, ajtókat, ki kell mosni az utolsó székpárnát és függönyöket is, ha törik, ha szakad, stb., és bebetonozott elképzelésünk van arról, hogy milyen menet szerint kell lezajlania az ünnepnek, akkor álljunk meg egy pillanatra és nézzünk rá magunkra kívülről.

Kérdezzük meg magunktól, hogy mi is az, ami igazán fontos nekünk ebben az ünnepben.
A korábbi karácsonyokra visszatekintve, mi volt az, ami igazán az örömöt adta nekünk?

Valószínűleg az együttlét békéje, harmóniája, a közös élmények és játék öröme, a közös sütés-főzés és készülődés, a családi történetek mesélése, egymásnak adott és egymástól kapott figyelem az, ami az eszünkbe jut.

A „kell” gondolatok, a teljesítés, netán a perfekcionizmus rugalmatlanná tesznek minket és megakadályozzák, hogy átéljük a karácsony adta varázst, azt a varázst, amit várunk, amit kapunk és adunk, és amiből aztán meríteni tudunk később a mindennapokban.

Megválaszthatjuk, hogy hogyan tekintünk az ünnepre. Úgy, mint a teendők sokaságára és rohanásra, vagy úgy, mint egy varázslatra és meghitt együttlétre.

Az ünnep attól lesz varázsos, ha hagyjuk magunkat elvarázsolni. Ha megéljük a készülődés pillanatait, a várakozás, titkolózás izgalmát, és ha figyelünk közben egymásra.

Szánjunk időt magunkra, az elcsendesedésre, hogy be tudjuk engedni azt a varázst, amit az ünnep ad.

Wass Albert gondolatát kínálom a kedves olvasóknak:

„Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!”