Generációnkba zárva – van-e kiút?

Gyakran hangoztatott probléma manapság a különböző generációk egymást nem értése, mely, úgy tűnik, az élet számos területén (munkahelyi és nem munkahelyi közegben egyaránt) kihívások elé állít minket.
 

Természetes módon más és más „világban” élnek az egyes nemzedékek attól függően, milyen társadalmi-politikai rendszerben, milyen technikai eszközökkel körülvéve nőttek fel, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, stb. Csak, hogy pár példát vegyünk: annak, aki a rendszerváltás előtt volt fiatal, távoli és idegen a mai fiatalok lázadástól való mentessége. A mai húszas korosztály, amely naprakész felhasználóként követi a technikai alkalmazások átalakulását, fejlődését (hiszen ő maga már ezek között nőtt fel), e tekintetben kompetensebbnek éli meg magát az idősebb generációnál. Ez pedig sokaknál türelmetlenséget szül.

Ez persze leegyszerűsítően hangozhat, hiszen nem két, „szemben álló oldalról”, csoportról beszélünk.  A különböző generációk a következők: a Veteránok (1925-1945); Baby Boomerek (1945-1964), azaz a háború után született, népes, nálunk Ratkó-korszak szülötteiként is emlegetett generáció; az X generáció (1965 – 1981); napjaink pályakezdő fiataljai, az Y-generáció (1982-1995); illetve a még (és már) javarészt iskolapadot koptató Z generáció (1995-2010).

Tény, hogy a családi közegből kilépve, az óvoda kiscsoporttól kezdve a közép- és felsőoktatásig szinte csak hasonló korúakkal ismerkedünk, köztük szocializálódunk. Hogy messzebbre ne menjünk, már önmagában egy négy évfolyamos középiskola is beszűkíti látóterünket.

Ezért felnőve sokak életében csupán a munkahely jelent olyan kapcsolódási pontot, ahol más generációk szülötteivel szervezett körülmények között együtt kell működnie. E helyzetekben pedig a különböző korú felek gyakran tapasztalják, hogy teljesen idegen számukra a másik világképe, tempója, munkamódja, kommunikációs stílusa… Ez a konfliktusok kiéleződéséhez vezet, ami saját és munkahelyünk sikerét is visszaveti.

A képet tovább árnyalja, ha megnézzük, „melyik generáció melyiket neveli”: ez a kapott generációs „párok” (pl.:  Baby Boomerek – Y generáció; X generáció – Z generáció) tagjai közti viszonyt nagyban pozícionálja is. Gondoljunk csak a fiatal kollégák magasabb pozícióba kerülésére, melyre a negyvenes, ötvenes kollégák sokszor a korra hivatkozva legyintenek (lsd. „gyerekem lehetne”). A kor kérdésében az idősebbek ennek tiszteletébe nőttek bele, míg a fiatal generáció nem osztja ezt a nézetet. Ő inkább nézik a szaktudást, szakértelmet, ezeket pedig nem tartják kortól függőnek.

A húszas korosztályba tartozók a felgyorsult működésmód és eredmények gyors elérése iránti vágy miatt sokszor nem tudnak mit kezdeni olyan kollégáikkal, akik a munkahelyi stabilitást tartják mindennél előbbre valónak.

A „mi” és „ők” típusú gondolkodás tehát egész életünket áthatja, s közben mintha folyamatos versenyben lennénk más generációk szülötteivel. "Minden generáció rátermettebbnek gondolja magát az előzőnél, és bölcsebbnek az utána következőnél", mondta George Orwell. A mai húszasok (Y generáció) és az utánuk jövők (Z generáció) közt is éles választóvonal húzódik, a nemzedékek egyre gyorsabban váltják egymást, egyre jobban szétaprózódnak.

A konfliktusok megoldása, a generációs együttműködés elősegítése nem könnyű feladat, ebben mi, a Coaching Team nyújtunk segítő kezet. Ehhez elengedhetetlen a tiszteletről, bizalomból és az együttműködésről alkotott nézetek generációk mentén való feltérképezése, erről fog szólni hamarosan megjelenő kutatásunk (GEN Horizont 2014).

Tudásunkat a gyakorlatban is felhasználjuk arra, hogy a generációkat egymással megismertessük, egymás problémái iránt érzékenyebbé tegyük: e célt szolgálja Generációs Híd programunk. Ennek segítségével nemcsak az egymásról való gondolkodás lesz komplexebb, de végre egymás megértése is könnyebbé válik.

Lean In Circle Budapest – Egy közösség született

November 12-én lezajlott immár a második Lean In Circle Budapest Est, és büszkén kijelenthetjük: idei mindkét Lean In eseményünkre váratlanul nagy számban eljöttetek, s tartalmas, értékes beszélgetések számára teremtettünk fórumot. 

Az első alkalomra szeptember 24-én került sor, amikor a népes hallgatóság előtt bemutatkozott a Női Vezetők Akadémiája, melynek célja a női vezetők képzése, a vezetői és női szerepek összehangolásának fejlesztése. 

Ezután levetítésre került Sheryl Sandberg TED-en tartott, Lean In (Dobd be magad!) című könyvét megalapozó előadása. E könyv hatására alakultak szerte a világon, tapasztalatmegosztó céllal úgynevezett Lean In körök, ezek egyike a Magyarországon egyedülálló Lean In Circle Budapest. A videóban a Facebook operatív igazgatója arról beszélt, miért van sokkal kevesebb női vezető a vállalatok élén, mint férfi, és mi mindent tudunk tenni mi, nők azért, hogy ez megváltozhasson.

Ezután D. Tóth Krisztával beszélgetett a Coaching Team coacha, Nagy Judit. Az interjú során az egykori híradós karrierbeli döntéseinek okairól és következményeiről volt szó: különös hangsúllyal került elő a pár évvel ezelőtti éles karrierváltás, amikor Kriszta szinte két évtized után szakított a televíziózással, és az írást, illetve a szabadúszó életmódot választotta. Mint elmondta, első megjelent könyvének írását (Jöttem, hadd lássalak) tíz éven át tervezte, s azzal, hogy a tévéből kilépés után „tollat ragadott”, és megírta édesanyja élettörténetét, nem csupán egy új célra, de egy új egyensúlyra is rátalált a munka és a magánélet között.

A következő alkalom november 12-én valósult meg, ekkor Palya Bea volt a vendégünk. Az interjú előtt ráhangolódásként az énekesnő és zenekara A nő című felvételét néztük meg. Ezután személyes hangvételű beszélgetés vette kezdetét, melyben Bea és Judit a különféle női szerepeket, ezek megélésének lehetőségeit boncolgatták. A hallgatóság hamar becsatlakozott, kérdésekkel és számos személyes élménnyel, történettel gazdagítva az estét.

Sokat beszéltünk az anyaság és felelősség kérdéséről, arról, hogy mit kapunk édesanyánktól, szüleinktől, mennyire tudunk eltérni a kapott mintáktól, és szülőként hogyan tudunk hitelesek maradni. Bea mint előadóművész és vezető mesélt arról, miért fontos számára  a coaching, hogyan használja, és mik azok a helyzetek, amikor hagyja magát vezeti. Ez utóbbi kapcsán az őt körülvevő embereket mutatta be, akiknek mind-mind szerves része van a közös munka sikerében, és abban, hogyan éli meg saját szerepeit.

A rendezvények mellett arra is büszkék vagyunk, hogy immár az általunk alapított online Lean In közösség is működik, azaz létrejött Magyarországon az első és egyedüli Lean In Circle.

Ne feledjétek: jövőre is sokat dolgozunk azért, hogy minél több estünk (avagy „21. századi fonónk”) valósulhasson meg hasonló sikerrel! A következő Lean In Budapest Est februárban lesz, ekkor Ránky Katalinnal, a L’Oreal egykori ügyvezetőjével beszélgetünk!

Női vezetők beskatulyázva?

A vezető nőket még mindig sokszor skatulyázzák be sikereik miatt. (Míg férfi társaikat nem) Azt gondolja a "külvilág", hogy ha vezetőként megállják a helyüket, az csak azért lehet, mert hataloméhesek és nincsenek érzelmeik, hogy kemények és sokszor férfias a viselkedésük.

Ez abból eredhet, hogy a nőket többnyire gyermekkoruktól olyan attitűdök, jellemzők elsajátítására szocializálják, amelyek nem egyeztethetők össze az általánosan vett menedzseri szerep elvárásaival:  alkalmazkodóképesség, önfeláldozás, odafigyelés, altruizmus, empátia.  Így sokuknak nem sikerül a szervezet felső fokaira jutniuk. 

Azok a nők viszont, akik a szervezet felső szintjeire eljutnak ezért a sikerért sokszor a magatartások és attitűdök férfi modelljét mutatják, és kevés helyet engednek nőiességüknek.

Erre ugyanakkor nincs szükség. 

Fontos, hogy egy női vezető megőrizze nőiességét, "lágyságát", feminin mivoltát.  

És fontos megállni és tudatosítani, hogy a nőiségnek sok arca van, de mindegyik arc mögött ugyanaz az ember. A különféle szerepekben más és más lehet a fókusz, viszont az egyes területeken használt erőforrásainkat érdemes tudatosan használni, adott esetben áttranszformálni. Fontos, hogy hitelesnek érezzük magunkat női vezetőként. Érdemes egységet teremteni a megjelenésünk, vezetői küldetésünk és stílusunk, a nőiséghez való viszonyunk, és kommunikációnk közt. Mindez segíti az ön-azonos, magabiztos és eredményes vezetői szerep kialakítását, hogy saját értékeink mentén vezessünk, nőként.

A Női Vezetők Akadémiáján a női vezetők egy komplett képzést kapnak, ahol nem csak a külsővel vagy csak a belsővel foglalkozunk, hanem a kettővel együtt. Itt megtanulhatják, hogyan kell magabiztos, igényes, az egyéniségedet tükröző, az üzleti világban elfogadott megjelenést kialakítani. Elsajátíthatják saját vezetői stílusukat, illetve azt, ahogyan tudatosan vezetői szerepüket formálhatják. Megtudhatják mi a nőiesség pozitív megélésének az útja, definiálhatják szerepeiket, kialakíthatják szerepegyensúlyukat, hogy még eredményesebbé váljanak számos területen, mint például a kommunikáció, konfliktuskezelés, együttműködés, meggyőzés. Az asszertív kommunikáció megismerésével útmutatást kapnak, hogyan tud egy vezető nő hatékonyan, határozottan kommunikálni, feladatokat kiosztani, visszajelzést adni, úgy, hogy mindeközben megmaradjon nőnek.

A  változáshoz, a tudatos életvezetéshez, vezetői munkához, a női szerepek teljes megéléséhez sok befektetett energia szükséges. Mindenkinek saját magának érdemes megdolgoznia, hogy a hallott információk, módszerek, iránymutatások, mások tapasztalatai mit is jelentenek számára, hogyan is integrálhatóak a saját életébe, a saját személyiségéhez.

De megéri az energiabefektetés, hiszen egy nő igenis tud nő maradni vezető szerepben is, tudatossággal, odafigyelve megjelenésére, kommunikációjára, viselkedésére.

Nőiesebb leszek-e?

A minap egy magas beosztásban lévő fiatal hölggyel beszélgettem, aki immár 3 éve tudatos önismereti munkát folytat. Ezen idő alatt elvált, megújította az életét, átértékelte a kapcsolatait. És magasabb pozícióba került…

„Azon gondolkozom , hogy ha feladnám a vezetői pozíciót és virágárusnak állnék, jobban meg tudnám-e élni a nőiességemet?”- szegezte nekem a kérdést.

„Úgy gondolom, nem, nem ezen múlik”. – válaszoltam. –„ A mélyen érzett belső késztetés, az ambíció, az alkotni vágyás és élre állás törekvése, akarata nem múlik el. Számomra nem tudta a feleséggé válásom és két gyermekem megszületése mindezt kitörölni. Meg lehet tanulni a különböző minőségeinket (szerepeinket) egyensúlyban és harmóniában tudni és tartani.”

Mert: „nem születünk nőnek, hanem azzá válunk” – mondta Simone de Beauvoir.

Neszeszer

Púder, szempillaspirál , szájfény. Utóbbi mindig abban az árnyalatban, amilyet a napi öltözékem megkíván. Kis zöld neszeszerem mindig ott lapul az obligát kellékekkel a táskámban.

Elengedhető vagy elengedhetetlen kellékei nőiességemnek?

Ízlelgetem a szót: NŐIESSÉG. Krémes, akár a lágy karamella, amelyet fanyar vörös-bogyós gyümölcsök ízét idéző étcsokoládé burkol, megkoronázva sóvirággal, amely szétolvad a szájpadlásomon. A só, kiemel és harmonizálja női szerepeim ízeit.

Egyensúly. Amikor porszívóval a kezemben dühöngök és mártírkodom, a só ellensúlyozza a fanyar ízt és megédesíti a gondoskodás szellemével, mert takarítónőként biztosítom a kis családomnak azt a rendezett, tiszta teret, ahol a lányom szavaival:  „ a legnagyobb biztonságban” vagyok.

Tudatosság. A munkában lubickolok, kiélhetem kreatív energiáim, sosem mondok nemet. Kell a só, hogy álljt parancsoljon, hogy pihenjek, hogy a fókusz máshol is meglegyen, hogy ne sodródjak az édes függőségbe.

Megélés. Anyaként izgalmasan küzdelmes. Hol szív melengetően édes, tölt és energetizál, hol fanyar, fájdalmas és leszívja minden erőmet. A só életmentő, olyan, mint amikor a népmesében, a király  legkisebb leánya  azt mondja: ”Úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a levesben a sót”.

Nem élhetek csokoládé nélkül, csak egy falatka bonbon ezernyi ízzel, illattal és aromával, akár egy feleség. Fanyar, mikor dirigál és követeli, hogy a zokni galacsinok kerüljenek be a szennyesbe és édes, amikor fenséges ebédet főz, meseszép, simogat és odaadóan szeret.

Egyensúly, tudatosság, megélés. Nőiességem triumvirátusa, véd és dac szövetség a nőideálomért, amelyben önazonos, és hiteles lehetek, megvédhetem szerepeim harmóniáját és megélhetem a katarzist. Elengedhetetlen kulcscsomó, néha kotorásznom kell a retikülömben, hogy megtaláljam - tudják milyenek a női táskák - de mindig velem van, megédesíti az életem.

Honnan jön az egész, mi a motivácónk...

Túl vagyunk egy versenyszezonon, és érdekes módon idén nagyon sokan tették fel nekem a kérdést, hogyan is kezdtem, honnan is ez az egész? Vagy csak idén jobban meghallottam ezeket a kérdéseket? Végül is mindegy…

Mindenkinek vannak gyermekkorában nagy álmai, nagy tervei, és szinte minden gyermek tudja pontosan, mi is akar lenni, ha nagy lesz és felnő. Esetemben felváltva akartam régész vagy állatorvos lenni, sokszor a kettőt egyszerre. Véletlenül sem gondoltam, hogy táncos akarok lenni, csak szimplán imádtam a zenét, és mindig táncoltam rá, mindegy, hogy otthon voltunk, vagy esküvőn, később az iskolában.

Idősödve, a pályaválasztás felé haladva sorra vettem mindent, amihez kedvem volt és próbáltam összefésülni azzal, amikben jó voltam, és ennek jegyében választottam a mérnöki pályát, majd ott a tanári szakot is felvettem másoddiplomának, és mindent ki akartam próbálni, ami tetszett szimpatikus és izgalmas volt. Aztán szépen szűkült a lista, kerestem mi is a hivatásom, mi az, ami hosszú távra szólít meg, és ott is tart, újabb és újabb kihívásokat, örömöket, pozitív visszajelezéseket ad.

Egy dolog volt mindig ott és ugyanaz, a zene, a tánc. Semmi különös, csak amit az ember mindig is szeretett, és amiben ügyes volt… Láttam táncosokat, előadásokat, filmeket, és mindig ott volt az a zsigeri érzés, hogy igen, ez valami, ez aztán ott van. De hát én már másfelé indultam, és ezt úgyis korábban kellett volna elkezdeni…

Diplomázás után ismertem meg két versenytáncost, akik aztán hozzásegítettek életem első, igazi sajátélményéhez a versenytánc terén, ami szinte megvilágosodásként hatott: Nekem ez kell!!! Tőlük kaptam azt a mondatot, hogy „Ha úgy érzed, erre születtél, akkor hajrá, mutasd meg! Légy az, akinek látszani szeretnél, aki lehetsz!” És azonnal átformálta az életemet, mert ez lett az a hajtóerő, ami az eddigi útkeresésemet egy csapásra mederbe terelte, megregulázta.

Sokkal tudatosabbá váltam munkámban, munkáimban, hiszen lett egy cél, amiért dolgoztam, és egy irányvonal, aminek mentén csináltam azt, amit – ekkorra már rájöttem – mindig is szerettem volna. Megismerkedtem a tervezés fogalmával, hiszen versenytáncolni akkor van értelme, ha az ember versenyez is, és ezekre fel kell készülni, utána új fejezetet nyitunk, új lépések, koreográfiák jönnek, vezet az egész előre, valahová, ami addig még csak nem is álmodtam, hogy nekem is lehetséges. Olyan területek és energiák nyíltak meg, aktivizálódtak életemben, melyek előtte ismeretlenek voltak. És ha a Flow egyszer beindul, akkor az viszi tovább az embert.

Versenyzésen keresztül ismertem meg Sabine Karkót (http://www.tanzmentalcoach.com), akinél találkoztam a coaching, mentáltréning fogalmakkal, és ismertem meg azt a módszertant, aminek talán a legtöbbet köszönhetem eddigi életem, pályafutásom minden területén. Nála, általa ismertem ’Nine Step Connection Model’ (Winkelhuis, 2001), mely a táncosok összekapcsolódását, az együttes munkához szükséges eszményi tudatállapot megteremtését teszi lehetővé; illetve az autogén tréninget.

Tánc pályafutásomon előrébb haladva, jobb és előkelőbb helyezéseket elérve többen kerestek meg minket azzal, hogy mondjuk már el, mitől is vagyunk olyanok, amilyenek, miként dolgozunk, érjük el eredményeinket, nem tartanánk-e workshopot ebben a témában másoknak is. Táncban nagyon fontos eszközként használjuk a példaképeket, és a másoktól való, más táncosok, művészek példáján keresztül való tanulást. E munkák világítottak rá aztán arra, hogy ha időről időre újragondolom a saját helyem, szerepem, működésem az általam már megismert területeken is, akkor elkezdenek újabb és újabb mintázatok kirajzolódni, megnyitva ezzel a tanulás, fejlődés lehetőségét adott esetben életem más területein is.

 

Ma már nem tudom megmondani, hogy a tánc segített a munkámban (a monotonitás tűrésében, fizikai erőnlétben, a kihívások, stresszhelyzetek kezelésében), vagy fordítva zajlott ez a tanulás. De azt hiszem pont az a lényeg, hogy a sorrendiség mindegy is, maga a dolgok egymásra hatása, az eltérő területek közötti kapcsolódások, szinapszisok létrejötte a fontos, a szintézis, mely hozzásegíti az egyént a kiegyensúlyozottabb működéshez, az egészséges, boldogabb élethez. És ahogyan halad az idő előre, ahogyan bővülnek ismereteim és tudásom mind a tánc, mind munkám, szakmám és kiemelten a coaching terén, úgy vagyok egyre biztosabb abban, a megfelelő motiváció (fenntartás, kezelés), és a különböző területeken megszerzett erősségek átemelése más területekre olyan lehetőségeket ad az embereknek, melyekkel nem élni önmagunk elleni vétek.

A Testtudat és a Coaching

Jelenlétünk, az, hogy hogyan vagyunk ott mindennapjainkban, miként viszonyulunk önmagunkhoz, környezetünkhöz, a minket körülvevő dolgokhoz, emberekhez - azaz milyen a fellépésünk úgy általában - nagyban befolyásolja hangulatunkat, sőt, a velünk történő eseményeket is. Coachként teljes mértékben a jelenlétünkkel, személyiségünkkel dolgozunk. De így vannak ezzel az előadóművészek és táncosok is, csak ott ezt testtudatnak nevezzük.

Versenytáncosként ezt a témakört igen behatóan volt alkalmam megismerni, kitapasztalni és alkalmazni, majd miután más versenyzőkkel, táncosokkal kezdtem el foglalkozni, az ő viszonyulásukat is megfigyelhettem ehhez a ’dologhoz’. Nevezhetjük ezt jelenlétnek, aurának, magabiztosságnak, testtudatnak, de valahogy mindegyikben ott van az a sokak által megfoghatatlannak tartott erő, eszköz, mely véleményem szerint igen is tanulható, fejleszthető és hasznos, hasznosítható.

Nézzük meg, miként is érzékelhető a testtudat. Van, aki határozott, jó megjelenésű, jó fellépésű, magabiztosságot sugárzó. Van, aki visszahúzódó, ideges benyomást keltő, határozatlan, önbizalomhiányos. És vagyunk sokan, akik ezeket napi szinten váltogatjuk, kerülünk egyikből a másikba, néha pillanatok leforgása alatt. A fentiekből már tudjuk, hogy hangulatunk, közérzetünk, idegállapotunk kihat testünkre, és meglátszik rajta. Semmi gond ezzel, hiszen emberből vagyunk gyúrva.

De vajon azok, akik a testtudat jó oldalán állnak, akiknek ez megy, megadatott (stb…), azok szimplán szerencsések, vagy netán tudnak valamit, amit mások nem? Lehet jól fellépni, magabiztosságot sugározni? Ha megnézzük, hogy mitől sikerül valakinek, vagy valaki mitől határozott, megnyerő, győztes, jó kisugárzású, akkor nyilván sok-sok paramétert figyelembe vehetünk, de mindennek van egy közös eredője, ami az általunk másokban keltett benyomás, és ennek az alapja nem más, mint a saját, tudatosított, felismert testtudatunk.

Versenyzők esetében ezt a versenyzői hozzáállásnak, fellépésnek nevezzük. Táncban ezt pont ugyanolyan eszközökkel ismerjük, ismertetjük fel, tanuljuk, gyakoroltatjuk, mint a terápiában, és miért ne a coachingban: önreflexió, vizualizáció, önkontrol, autogén tréning. Ennek lesz az eredménye, hogy amellett, hogy például a táncos érzi, észleli a többiek jelenlétét és mozgását, és megtalálja közöttük a helyet, az utat (floorcraft), azt is észreveszi, hogy ha változások lépnek fel benne, a páron belül (balance-vesztés, gyengülés, önbizalom megingása, közös kapcsolat megbomlása, koncentrációzavar). Erre aztán azonnal reagálni tud, megelőzve ezzel egy láncreakciót, lefelé mutató spirált, ami nagyon jól maga alá tudja temetni az embert. Az a versenyző, aki megtanulja használni a testtudatát (ami messze túlmutat a felismerésen és a megértésen), az olyan autóban ül, aminek ő maga tartja kezében a kormányát, és irányítja amerre ő akar menni, nem pedig ide-oda furikázik, vagy egy taxiban ül és fuvarozzák valahová…

Nagyon sok hasonlóság van a sportban, a mindennapi életben és az üzleti szférában egyaránt. Politikusok, aktivisták, üzletemberek (házaló ügynöktől az executive szintig) vették aztán górcső alá, és igyekeznek kiaknázni, alkalmazni. És ebben legtöbbüknek egy coach nyújtott támogatást.

A fenti cikk az eredtileg a Magyar Coachszemle szakmai száában jelent meg 2013. májusában.