2012. július 26., csütörtök

A döntés rabságában

Fontos, hogy minden nagy döntés előtt mérlegeljük a lehetőségeinket. Valóban. De a túl sok mérlegelés éppen a döntésképtelenségbe taszíthat bennünket. Évek óta szenvedünk egy rossz munkahelyen, de mégsem teszünk lépéseket egy új állás felkutatása érdekében? Szeretnénk új lakást vásárolni, de úgy érezzük, hogy még mindig nem találtuk meg az igazit és csak keressük, keressük ….vég nélkül?
Fontos döntés előtt állunk, de csak húzzuk az időt, hátha egy külső hang, egy jel esetleg egy barát/barátnő megoldja helyettünk a dilemmát? És úgy érezzük, mindezek a megoldásra váró helyzetek csak leszívják az energiánkat, ezáltal folyamatosan kimerültnek érezzük magunkat. De valójában nem is a döntés súlya alatt roskadozunk, hanem a döntésképtelenség terhe alatt: csak vacillálunk, bizonytalankodunk. Miért jelent ekkora feladatot egy döntés meghozatala?
A válasz egyszerű: nem akarunk egy lehetőséget sem kihagyni, minden eshetőséget meg szeretnénk vizsgálni, félünk, hogyha meghozunk egy egyértelmű döntést, azáltal lehetőségek tárházát veszítjük el. Szeretnénk megtartani a döntés szabadságát, mindeközben saját döntésképtelenségünk rabjai leszünk. Hogyan törjünk hát ki a döntésképtelenség rabságából? A régi bölcsek azt tanácsolták, hogy mindig hallgassunk az eszünkre, a racionális dolgokra és felejtsük el az érzelmeket. A nagy hadvezérek viszont bíztak mind az eszükben, mind a megérzéseikben. Összegyűjtögették az információkat, majd döntöttek. A mai világban képtelenség előre pontosan kiszámolni döntésünk „árát”, mivel az élet kiszámíthatatlan. Minden döntés egy fajta hazárdjáték. Lehet, hogy jól döntünk, de az is lehet, hogy nem a tökéletes utat választjuk.
Több verzió is lehetséges:
  • a megérzéseinkre hallgatunk: ez egy picit rizikós, de mégis egy fajta döntési módszer, mely eljuttat valahová.
  • nem bízzuk magunkat sem az eszükre, sem az ösztöneikre és a legegyszerűbb utat választjuk: nem a legjobb megoldás, de ezzel is eljutunk valahová.
  • követhetjük a nagy hadvezérek példáját és támaszkodhatunk mind a racionalitásunkra, mind az ösztöneinkre: majd az összegyűjtött információ alapján meghozzuk a (számunkra) megfelelő döntést 
  • támaszkodhatunk teljes egészében az eszünkre, figyelmen kívül hagyva mit mond a szívünk, és gyűjtögethetjük vég nélkül az információkat…., hogy végül soha ne hozzunk döntést. 

Az eszünk mindig a biztos megoldás megtalálására buzdít bennünket. De a testünk tudja mi a jó nekünk. Figyeljünk hát rá! Íme, egy módszer, ami segít:
  1. Gondolj egy olyan esetre, amikor valamire „igen”-t mondtál és később megbántad. Mit éreztél fizikailag? Írd le magadnak a legapróbb részletekig. 
  2. Gondolj egy olyan esetre, amikor „nem”-et mondtál valamire és megbántad, hogy nem „igen”-t mondtál. Mit éreztél a testedben döntés közben? 
  3. Most gondolj egy olyan esetre, amikor valamire „nem”-et mondtál és később fellélegeztél, hogy így döntöttél. Mit éreztél ekkor? 
  4. Végül gondolj egy olyan estre, amikor „igen”-t mondtál valamire és elégedett voltál a döntéseddel. Hogyan érezted magad döntés közben? Most gondolj egy döntésre, amit ma kell megtenned. Érezd, hogy a tested mit sugall! Melyiknél lehetőségnél érzed jól, szabadnak magad és melyiknél érzed, hogy gúzsba vagy kötve? 
Merjünk, tehát dönteni! Ez nem azt jelenti persze, hogy nem fogunk sosem rossz döntést hozni, de azt egyértelműen garantálja, hogyha a bizonytalanságot döntésre cseréljük a jutalmunk vagy siker, vagy a tapasztalatszerzés lesz. Mindenképpen nyerünk rajta. Döntsünk, hogy megtapasztaljuk a választás szabadságát: figyeljünk a gondolatainkra, és bízzunk az ösztöneinkben együttesen!
“Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik. (Goethe)”