2012. április 25., szerda

stresszkezelés női és férfi megközelítése


Belegondolt-e már kedves olvasó, hogy lehet-e különbség nők és férfiak stresszkezelése között? Ha így kérdezem, valószínű, hogy nem lesz a válasz. Viszont ha az a kérdés, hogy bosszankodott-e már azért, hogy a kedves felesége, miért kezdi el harmadszor is mesélni a mumus kollégájával történt konfliktushelyzetét, és miért mondja el már megint, hogy miként vágtak elé a dugóban, és hogy kellett rohannia a gyerekkel az oviba, vagy hogy a férjével miért nem lehet megbeszélni a feszítő, zavaró dolgokat, miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőle, stb. Ugye így már ismerősebb a helyzet?
Hogy miért is nincs olyan könnyű helyzetünk a nemek közötti kommunikáció során, azt számos kutatás kimutatta, hogy a stresszkezelés folyamatát a nemek közötti különbségek is befolyásolják, ami alapvetően meghatározza hogyan állunk a stresszhez. Több amerikai egyetem kutatásának eredménye is igazolta, hogy a nők másként élik meg és reagálnak a stresszre, mint a férfiak. Ebben a hormonoknak is döntő szerepük van – azaz biológiailag is másként vagyunk kódolva. A női ösztrogén hormon elnyújtja a kortizol, a stressz hormon kiválasztását, így a nők hosszabb ideig feszültek, nyugtalanok, szomorúak egy stresszes helyzet után, nekik szükségük van újra átbeszélni, kibeszélni magukból a feszültséget. A férfiak esetében viszont csak a feszült szituációban történik kortizol kiválasztás, így ők hamar túl tudják tenni magukat egy-egy ilyen helyzeten. Amíg férfiak jellemző stressz reakciója az „üss vagy fuss”, addig a nőké a „nyugalom, összetartás”.
Az oregoni egyetem munkatársai kimutatták, hogy stresszhelyzetben a nők keresik egymás társaságát, a férfiak viszont inkább egyedül elvonulnak. Ennek magyarázata, hogy amikor együtt van több nő, több oxitocin termelődik, ami nyugtató hatású. Férfiaknál ez nem tud érvényesülni, mert a férfi nemi hormon csökkenti az oxitocinnak ezen hatását (hiszen adott feszült helyzetben nekik harcolniuk kell nem megnyugodni).
Ezt a biológiai működésünket érdemes szem előtt tartani, főként ha ellenkező nemű emberek kerülnek stresszhelyzetbe. Míg a nők úgy tudják jól feldolgozni, ha többször beszélnek feszültségükről, ezzel kisütik magukból azt, addig a férfiak jobban szeretnek magukban dolgozni ezzel. Számukra éppen az lehet a stresszforrás, ha mindig újra és újra át kell beszélni egy adott problémát. A különböző nemű felek kölcsönös megértése és egymásra figyelése, tiszteletben tartása sokat segíthet a stresszoldásban is.
Ugyanezt az eredményt támassza alá az University of California kutatóinak véleménye, mely szerint a férfiak „harcolj, vagy menekülj” a nők „gondoskodj és barátkozz” magatartásmintával válaszolnak a stresszre. A nők ezért hajlamosabbak segítséget, támaszt kérni barátaik, családjaik körében.
Azt is vizsgálták, hogyan viselkednek a gyerekeikkel az anyák, illetve az apák egy nehéz munkanap után otthon. A tipikus apa a munkahelyi gondok után otthon békére és nyugalomra vágyik, arra, hogy egy kicsit hagyják békén. Különösen erős stressz esetén hajlamos rá, hogy élesen reagáljon és összevesszen a feleségével vagy a gyerekeivel. A tipikus anya viszont hajlamosabb arra, hogy a munkahelyi problémákból eredő feszültséget a gyerekekkel való foglalkozás révén oldja fel magában.

Kedves apukák, anyukák, férjek és feleségek, férfiak és nők – a fentiek tudatában tartsuk tiszteletben a másik nem stresszlevezető,- kezelő technikáját, és próbáljunk kellő empátiával, megértéssel fordulni a másikhoz. Megéri!
Akinek pedig van a fentiekkel kapcsolatos olyan története, amit szívesen megosztana velünk, várjuk szeretettel!

2012. április 12., csütörtök

M3


Úgy döntöttem, hogy csupán ezt a rövid kis címet választom a mostani bejegyzésnek. Remélem, elindította mindenkinek a fantáziáját, hogy mit is takarhat ez a két betű. A megfejtés: Marketing, Média, Menedzsment – azaz ezt a három témakört felölelő szakmai rendezvény elnevezése, amely kifejezetten a hallgatóknak szólt. Az ötlet és szervezés Bernschütz Máriától ered, és mivel nagyon jó elgondolásnak láttuk, hogy egy ilyen jellegű fórumon kicsit közelebb lehet vinni a hallgatókat a munka valódi világához, a Coaching Team nemcsak helyszínt biztosított, hanem karrierúttal kapcsolatos programmal is a rendezvény mellé állt. Mária korábban a Corvinuson tanított, jelenleg az Edutus Főiskola Kereskedelmi és Marketing tanszékének vezetője. Az ő jóvoltából mindkét oktatási intézményből érkeztek végzős, illetve az iskola utolsó éveiben járó hallgatók. A legfontosabb kérdésük az volt, hogy mit tudnak majd magukkal kezdeni az életben, mennyit ér a diploma, hogyan tudnak elhelyezkedni a munka világában, hogyan kezdjék az álláskeresést, mit kell addig még megtenniük.
Lehetőségük volt beleszagolni egy kicsit a csoportos coaching módszerébe is, amelyre az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket tudták behozni. Számomra érdekes volt együtt dolgozni velük, jó volt látni a csillogó szemeket, a felismeréseket, azt a pillanatot, amikor átgondolták, hogy nem is olyan egyszerű kilépni az iskola védelmező falai közül. Hogy kinek mi a fontos, milyen elvárással és tudással érkeznek a nagyvilágba, hogy mit tudnak, akarnak megtenni azért, hogy elérjék céljukat, illetve tudják-e már, hogy mi a céljuk, van-e már konkrét céljuk.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ne az utolsó percben kezdjenek el gondolkodni a diákok azon, hogy mivel is akarnak foglalkozni, mi is az, ami hozzájuk, a képességeikhez, álmaikhoz, lehetőségeikhez a legjobban illik, hanem már jóval korábban, akár 2-3 évvel a végzés előtt. Akkor még bőven van ideje felkészülni a nagy megmérettetésre, még pótolni tudja az esetleges hiányosságait.
Számomra nagy tanulság volt, hogy már ők is arra koncentrálnak, hogy mennyi mindent nem tudnak és nem arra, hogy mennyi mindent igen, hogy mik az erősségeik, mi az, amiért mindenképpen ők lesznek egy-egy munkára a legjobb jelöltek. Ezt szívem szerint feladnám mindenkinek házi feladatnak.
És igen tenni kell azért, hogy közelebb kerüljünk az álmaink megvalósulásához. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nyitott szemmel és füllel kell járni, beszélgetni olyanokkal, akik már dolgoznak, akik már elhelyezkedtek, találkozni HR-esekkel, tanácsadókkal, fejvadászokkal, böngészni a netet, utánanézni hogyan tudunk jó önéletrajzot, motivációs levelet írni, stb. Napjainkban erre már számtalan on-line és off-line lehetőség kínálkozik a fiataloknak, tessék élni velük :)

A rendezvény második felében olyan vendégek érkeztek, akik már kikerültek a nagyvilágba, jó pár éves munkatapasztalat áll már mögöttük. Termék- és márkamenedzserek, kontroller, médiavásárlással foglalkozó, illetve a marketing kutatás területéről érkező szakemberek. Velük lehetett kötetlen formában beszélgetni, tapasztalatokat begyűjteni, tanácsot kérni tőlük, mivel érdemes felvérteznie magát egy ifjú titánnak, ha hasonló pályát akar befutni.
Ezt azért tartom nagyon hasznos kezdeményezésnek, mert ott vannak az álommunkák a fejünkben, aztán amikor elértük, és ott csücsülünk abban a bizonyos vágyott székben, akkor nézünk körbe és gondolkodunk el, hogy én tényleg ezt akartam, valóban ezért küzdöttem éveken át? Szerencsés esetben a válasz IGEN. Reméljük a programon résztvevő fiatalok néhány év múlva valóban ezt tudják majd mondani.
A mi csapatunkat annyira belelkesítette ez az élmény, hogy már a rendezvény folytatásán, a hogyan tovább-on gondolkodunk. Fogarasi Dóra jóvoltából született egy kis összefoglaló film is, ami híven tükrözi az együtt töltött néhány óra hangulatát. Nagyon köszönjük neki a filmet, amit ezennel is jó szívvel ajánlunk minden érdeklődőnek.

2012. április 3., kedd

Megfejtettük a siker titkát – azaz mi a közös egy belgyógyászati klinika munkája, a Rakonczay házaspár és a Coaching Team csapata között?


Kolléganőm ma átküldött nekünk egy gondolatot, amelyet egy 2004-es dr. Tulassay Zsolttal készült interjúban olvasott.
Ezt szeretném most megosztani az olvasóinkkal is:

Öntől nem hallani panaszt, csak hihetetlen munkabírása ötlik szembe. Honnan van ennyi energiája? Mi motiválja?
– Tanáraimtól azt tanultam, hogy munka nélkül nincs eredmény. A munkához az erőt a hit adja. Annak a hite, hogy a sikerhez vezető út az egyetlen kibontakozási mód, hogy nem képzelhető el más megoldás, mint a cél elérése, és hogy alkalmasak is vagyunk a feladat maradéktalan elvégzésére. Annak a hite, hogy felkészültségünk képessé tesz az eredményességre, hogy az igényes munka, a kitartás, az energiát nem kímélő erőfeszítés és az elszánt akarat az egyetlen tisztességes módja a feladat elvégzésének és a siker elérésének. Annak a hite, hogy a helytállásban azonos értékeket képviselő, hasonló gondolkodásmódot és igényességet megjelenítő közösségre támaszkodhatunk. Remélnünk kell, hogy az elszántsághoz majd szerencse is társul, és bíznunk kell abban, hogy lesz erőnk célba érni.”

Ahogy a kolléganőimmel egymás után elolvastuk, szinte ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlünk. Ez rólunk szól, mi is ilyenek vagyunk, így dolgozunk, formálódunk, így alkotunk egy csapatot. Sőt tovább megyek, mert a két héttel ezelőtti Rakonczay Viki előadásával is összecsengenek a fejemben ezek a gondolatok.
Akkor most hogy is van ez, megfejtettük a sikeresség titkát? Elegendő tehát kitűzni egy célt, amiben teljes lényünkkel, erőnkkel hiszünk, majd a tőlünk telhető legtöbbet megtenni érte azzal a tudattal, hogy képesek vagyunk rá, és kellő önbizalommal rendelkezve megrendíthetetlenül küzdve haladni lépésről lépésre. Ha ennyi nem teljesen elegendő maradéktalanul saját sikerességünk beteljesedéséhez, de az biztos, hogy közelebb visz az eléréséhez.

Ahányszor elolvasom ezt a pár sort, mindig újabb és újabb fontos mondanivalót találok benne. A csapatról, mint arról az összetartó, egymást támogató, és hasonló igényességgel együtt dolgozó közösségről beszél, amiben minden egyes tagja biztonságban és jól érzi magát. Tudja hol a helye és szerepe, és bízhat társaiban, tudja a közös célt, és azt hogy ebben nincs egyedül. Hihetetlen erőt és inspirációt tud adni – ezt akár saját példánkra vetítve is mondhatom. A tudat, hogy a nehezebb napokban, feladatokban ott egy társ, egy hasonló másik ember, akire szinte feltétel nélkül támaszkodhatunk, számíthatunk, mert tudjuk, hogy a céljaink közösek, tudjuk, hogy neki is legalább olyan fontos, mint nekünk, és ha valamelyikünk hite meginog, akkor a másik még mindig fülön tudja ragadni, és kihúzni az időszaki csüggedésből. Ez egy csodálatos dolog, mindenkinek szívből ajánlom, hogy találjon egy ilyen közösséget életében, és legyen módja így dolgozni – érezze meg a különbséget, és akkor meg fogja érteni, hogy miről is szól itt ez a néhány sor!